2011. december 31., szombat 20:13

Bellyfit

A bellyfit alapötlete

 2001. januárjában, amikor a hastáncot elkezdtem tanítani, rá kellett ébrednem, hogy a részt vevők nagyon nagy százaléka tartáshibával, rugalmassági és állóképességi gondokkal érkezik.

Nem küldhettem el őket gyógytornára vagy aerobicra, hogy „Majd, ha majd szépen tartod magad, hajlékony és erős leszel, gyere vissza táncot tanulni!”

Adott volt a feladat: állítsak össze valamilyen örömteli mozgásprogramot, amellyel bemelegítés és nyújtás funkciója mellett a fenti hiányosságokat lassan pótolni tudjuk.

A gimnasztikus bemelegítés helyett mindig is a motivikus bemelegítés híve voltam, így ezen a szálon indultam el.

A kifejező, hangszerekkel együtt rezdülő improvizatív tánc tanítása mellett kidolgoztam egy erősítő-nyújtó edzésprogramot, amelyet a bellydance és a fitness szavak kombinálásával „bellyfitnek” neveztem el.

A programot eleinte csak a táncórák állandó blokkjaként, majd 2001. őszétől önálló mozgásprogramként is vezetem. A foglalkozásaimra járók közül sokan kedvet kaptak/kapnak a tánctanulásra, mert föloldódtak a régi, negatív képzeteik a testükről. Kinyíltak és nyitottabbak lettek/lesznek a világ felé.

Az órák alapja: a teljes testi-lelki-mentális jelenlét. A testre, a mozdulat indító-pontjára, a dolgozó, „motor” izomcsoportra való odafigyelés megtanítja őket a pillanatban élni, arra figyelni, ami épp történik, ami van és kizárni minden mást, ami volt és ami lesz….

Ez a rendszer olyan speciális órákat foglal magába, amelyek a jóga, az ázsiai, afrikai, indiai, polinéz táncelemeket használják a test minden ízületének és izomcsoportjának az átmozgatására, kiemelten kezelve legnőibb, legbensőbb izmainkat.

A „véletlen” az utamba sodort néhány pilates órát és rá kellett döbbennem, hogy a az általam összeállított bellyfit és a pilates  rendszerei lényegi elemeiben nagyon hasonló.

A belly-power kifejezetten zsírégető, nagy intenzitású foglalkozási forma, amelyet az ízületi problémások és a nagyon túlsúlyosok is biztonsággal használhatnak a nagy alátámasztási felületnek köszönhetően.

Tanítványaim körében a bellyfitnek nagy sikere van. Az ő biztatásukra az orientálistánc oktatóképzés mellett a bellyfit-ből is tartok 3-180020 nyilvántartási számú, államilag regisztrált Művészeti képesítések/ Bellyfit mozgástréning oktatói képzést.

2003. januárjában megvásároltam a bellyfit.hu domaint.

A 2003 őszén Kanadában indult bellyfit oktatás két évvel azután kezdődött, hogy én Magyarországon már tanítottam a saját módszeremet, bellyfit néven…….

„Bellyfit began as 'Ab-Fab Fitness' in a small rural community in Ontario, Canada in the fall of 2003 with a class of 15 women who had never danced before, and an instructor who had a vision.”

Csoportos és magán bellyfit órák az Aziza Art Mozgásműhelyben Pestlőrincen.

Telefonszám:    20 4904080
e-mail: 
Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.

További információ: www.hastancoktatas.hu


A bellyfit-bellypower DVD sorozatom kizárólag tőlem rendelhető. A testtudat-fejlesztő, szálkásító, nyújtó, erősítő torna leckék testtájakra fókuszálva, magyarázó szöveggel készültek / készülnek, ezért kiválóan alkalmasak az otthoni edzéshez.  Aktuális fizikai  állapottól függetlenül mindenkinek szólnak, akinek fontos a rugalmasság, az erőnlét, az egészség, a fittség és az esztétikus külső. Ha a munkád, gyermeked mellett nincs időd eljárni vezetett csoportos órára, akkor érdemes élned ezzel a "virtuális személyi edző" lehetőséggel. 

 
Kategória: Bellyfit -bellypower
2011. december 31., szombat 19:47

Ünnepek

Ünnepek

 Az ünnepek valamiféle testi-lelki-mentális feltöltődést, beavatást, új szakaszt kell, hogy jelentsenek az életünkben. Ezek a mai embernek ugyanolyan fontosak, mint a több ezer évvel ezelőtt élt őseinknek. Az ünnep csak akkor igazán ünnep, ha az ember valamiféle katarzis-élményt él át, átgondolja addigi életét, új feladatot ad magának, ami erőt nyújt neki ahhoz, hogy az elkövetkezendő hétköznapokat is sok-sok pici belső ünnepként élje meg. Talán az új év napja és a születésnapunk leginkább azok a napok, amikor számadást végzünk magunkkal és fogadalmakat teszünk. Bármi is legyen a célunk, a fontos az, hogy élvezzük az utat is - egy következő ünnephez - és ne várjuk a megérkezést, hanem magát az utat tekintsük folyamatosan indulásnak és érkezésnek, megújulási lehetőségnek. Mindnyájan megfogalmazhatjuk magunknak, mit is jelent nekünk személyesen a szó "ünnep".

 "Az ünnep olyan különleges időszak, amikor a közösség a megszokottól, a hétköznapoktól eltérő módon viselkedik, hagyományosan megszabott előírásokat és tilalmakat tart be."  A néprajzkutatók meghatározása szerint (Tátrai Zs. - Karácsony Molnár E.)

Az emberi viselkedést szabályozó ösztönök helyébe a társadalmi elvárások és a kultúra lépett, "az lett a "második természetünk", amely a nevelés és a társadalmi szabályok révén hat reánk. Elveszett az ember előtti psziché spontán környezeti kapcsolata, az a képesség, hogy feleljünk a jelekre és engedelmeskedjünk a kéréseknek. Elveszett az állatoknál meglévő azonnali válaszadás, ehelyett kialakult a szertartás, a mítosz, a jelképrendszer - olyan tanok és képek, amelyek valaha az ösztönök körébe tartoztak. Amit egyszerűbb teremtmények egy szagból, színből, az éhségből fognak fel, azt nekünk a népmesékből vagy vallásos szertartásokból kell megtanulnunk. Talán itt van a művészet eredete. A primitív művészet naivitása és tisztasága ebből származik - gondoljunk az énekekre, mozdulatokra is." György Lajost idézem itt, aki egy könyv ismertetése kapcsán fejti ki ezeket a gondolatokat: (A Föld Hangja, Theodore Roszak: The Voice of the Earth, Simon and Schuster, New York, 1992. p.367 )

Az ünnepek ősi rituáléi tehát tanítanak minket. Figyelmeztetnek, hogy nem minden nap egyforma, mindegyiknek más-más a szerepe életünkben. Tanítanak arra, hogy őrizzük meg gyökereinket. A természettől elszakadt embernek a művészetek hozhatnak visszatérést emberi voltának lényegéhez. A tudatalatti zárt kapui természetes egyszerűséggel nyithatók a művészetek által. Ha nyitottak vagyunk népszokásokban fennmaradó ősi "összművészetek" iránt, hamarabb felfedezzük saját kreatív energiáinkat is

Néhány sor álljon itt, amely a néprajzkutatók szóhasználatával jellemzi az ünnepeket, a kapcsolódó népszokásokat:

"A népszokások többnyire rendkívül összetettek, szövegből, énekből, táncból, gesztusokból tevődnek össze. Széles a skála az egyszemélyes, szöveg nélküli hiedelemcselekménytől a dramatikus jellegű többszereplős játékig. A népszokások szövegei rokonságot mutathatnak ősi imádságokkal, ráolvasásokkal éppúgy, mint a gyermekköltészettel, sőt a műköltészettel is. A szokásszövegek igen sok elemből épülhetnek, funkcióik is különbözőek…A keresztény egyház ünnepei egyrészt a kereszténység előtti ünnepek átvételei, másrészt a vegetáció és az időjárás változásához kapcsolódó ünnepek keresztény magyarázattal. A magyarság honfoglalás kori naptári ünnepeivel kapcsolatosan feltételezik, hogy a rokon népekhez hasonlóan a magyarok is holdhónapokban mérték az időt. A magyar hagyományokat az évszázadok során rendkívül sok hatás érte. Egyes szokásokban kimutathatók szláv, másokban a német nyelvterületről jött hatások. Vannak keresztény és kereszténység előtti, sőt az antik hagyományokra visszavezethető elemek… A paraszti hiedelmekre, elsősorban az időjárásjósló, varázsló eljárásokra a kalendáriumok gyakoroltak máig érezhető hatást.…Az ünnepek be nem tartása a hagyomány szerint súlyos következményekkel járhatott, s ezeket az elrettentő történeteket a szájhagyomány hiedelemtörténetek és népmondák formájában terjesztette, mint például az ünnepen sütött kenyér kővé válását.

A szokások gyakorlásának többnyire kettős célja volt: egyrészt a földművelés és állattartás sikerét, az ember vagy emberi közösség egészségét és személyes boldogulását kívánta biztosítani, másrészt az adott ünnepre történő periodikus megemlékezést biztosította…A szokás- és hiedelemcselekmények hagyományosan kialakított gesztusok és rítusok, melyekhez többnyire szöveg is járul, a kimondott szó varázserejébe vetett hit alapján."

 

A témában mélyebb ismeretekre vágyó olvasóimnak ajánlom az idézett Magyar néprajz című könyvsorozat köteteit amelyek elektronikus formában is megtalálhatók már.

 Újév

forrás: http://mek.niif.hu/04600/04645/html/khp0009.html

Újév (jan. 1.) vagy kiskarácsony Krisztus körülmetélésének ünnepe. A Müncheni-kódex naptárában: Úrnak környekezete napja, az Érdy-, Lányi-kódexben kiskarácsony, Bornemissza Péter és Telegdi Miklós prédikációiban Úr körülmetélkedése.

A pogány Rómában az évkezdetet Janus tiszteletére kicsapongásokkal ülték meg, ennek helyére rendelte az Egyház a circumcisio ünnepét. Már a rómaiak is e napon jót kívántak egymásnak az új esztendőre, amelyet ajándékkal (strena) viszonoztak.

Az újévet már a XIII. századi magyarországi oklevelek is így emlegetik: strenarum dies, előestéjét:vigilia strenarum. Városaink e napon tartoztak a királynak ajándékot (strenuales) adni.*Hogy az ajándékozás különben általános lehetett, igazolja Galeotti, a híres humanista is: Kalendis Januariis, in circumcisione Christi consueverunt Hungari strenam dare, hoc est donum, pro bono omine incipientis anni. Majd elmondja, hogy a királynak ki-ki mestersége szerszámait mutatja be: a síposok a sípot, a kürtösök a tárogatót, a hárfások a hárfát, a szakácsok a fazekat és abárló villákat, mások egyéb, mesterségökhöz tartozó szerszámokat hoznak. A király néhány aranyat lökött a fazékba, és a sípba, tárogatóba, és a többi holmiba külön ajándékot dobott… Ekkor Galeottihoz fordult a király, mondván: miért nem tárod ki te is szerszámaidat az újévi ajándék elé? Lám ez fazekat, amaz billikomot, némelyek dobot, és a pincemesterek kupákat, a lovászok vakarót, a szabók tűt és ollót; a csizmadiák dikicset meg árat nyújtván elé, megkapták járandóságukat…

A hagyomány Erdélyben századunkat is megérte. A Teleki grófok kendilónai (Luna de Jos) uradalmában újév napján mindazok eljöttek köszönteni, akik ott dolgoztak. Szólt a kovácsok kezében az üllő és kalapács, a kocsisok kezében pattogott az ostor és mindenki a maga mesterségét buzgalommal színlelte. A boldog újév kívánásának e hagyományos megnyilatkozásáért az uraság pénzajándékot osztott szét.*

Az újévi köszöntések eredeti jellege már pusztulófélben van ugyan, mégis két mozzanatot elég ölesen elkülöníthetünk bennük: az egyik az ostorral, kolomppal való zajütés, amely a ház népéről, jószágairól akarja a gonosz lelket elriasztani. Ez a jókívánásnak negatív módja: a baj elhárítása.

Utána legtöbbször a szóval, verssel kifejezett, vallásos vonatkozásokkal színezett szerencsekívánat következik, amely a szó mágikus erejébe vetett hitben gyökerezik, eredetileg tehát nem volt puszta udvariassági szólam, mint manapság.

Napjainkra – mint annyi más régiséget – az újévi köszöntést is inkább csak a gyermekek világa őrizte meg.* Pécsvárad német gyerekei keresztszüleiket mennek felköszönteni.

Az újévi köszöntésnek jellegzetes középkori módja maradt fönn egyik XVII. századi, érdeme szerint még nem méltányolt kéziratban,* amely középkori Physiologus-hagyományokat tükröz.*

 

Strena, újesztendőbélé ajándék. In Christo Dei et Mariae Virginis Unigenito salutem, cuiuslibet anni novi et praesentis. Ingressum, progressum, egressum felix, felicius, felicissimum praecor.

 

I. A magyarországi koronás királyurunk ő felségének ajándékozom amaz rettenetes erős oroszlánt, a több fene bestiáknak mintegy hatalmas királyát, és ama nagy sebességgel magasan felröpülő  saskeselyűt, az aërben röpöső több madaraknak királyát.

II. A felséges koronás királyurunk után lévő gubernátoroknak, fejedelmeknek, méltóságos uraknak, kapitányoknak, hadnagyoknak, magistratusoknak és bíráknak, egyszóval minden tisztben, hivatalban és méltóságban helyheztetett becsületes őrálló uraiméknak ajándékozom ama serényen magány vigyázó  darut.

III. A szántóvető köz- és parasztrendnek ajándékozom ama munkás  hangyalt.

IV. A kereskedőknek ajándékozom a  méhecskét.

V. A lelkipásztorokat megajándékozom az  érckígyóval.

VI. Az Isten igéjét hallgatóknak ajándékozom a szelíd  juhot.

VII. Az atyáknak s anyáknak ajándékozom az ő csirkéit nevelő  tyúkot.

VIII. A fiaknak és a leányoknak ajándékozom az ő anyjok szavára serényen futó  csirkéket.

IX. Az házas férfiaknak és asszonyoknak ajándékozom az  halcion-madarat.*

X. Az ifjaknak ajándékozom a  sólymot, aki kedves madár, de ritka és nehezen fogattatik meg.

XI. Az szűz leányoknak ajándékozom az  unicornist.

XII. Az özvegy asszonyoknak ajándékozom a köserves özvegy  gerlicét.

XIII. Az árváknak ajándékozom a  fülemülét.

XIV. A gazdáknak ajándékozom a  pálmafát.

XV. A gazdasszonynak ajándékozom a  tekenyős békát.

XVI. A szolgáknak és szolgálóknak ajándékozom az ébren aluvó  nyulat.

XVII. Az Isten igéjét hallgatóknak és penitenciatartóknak ajándékozom a  koronát.

XVIII. A nem munkálkodónak ajándékatom a  ptücsköt.

XIX. Az Isten igéjét nem hallgatóknak ajándékozom az hitvány  szúnyogot.

 

A felsorolt állatok szimbolikus jelentését részletesebben nem elemezzük. Csak jelezzük, hogy az oroszlán és sas a fönséget, a daru a becsületet és éberséget, az érckígyó Krisztust, a halcion vagy jégmadár a házastársi hűséget, a sólyom a kísértések elkerülését, az unicornis, azaz egyszarvú az örök vőlegényt, Jézust, a gerlice az özvegyi tisztaságot és bánkódást, a korona pedig a mennyei jutalmat jelenti. A hangya, méh, juh, tyúk és csirke, nyúl, tücsök, szúnyog szimbóluma nem szorul magyarázatra. A fülemüle, pálmafa, teknősbéka jelentése más összefüggések híján nem világos, de talán a vigasztalásra, gyarapodásra és türelemre következtethetünk.

A hazai Physiologus-hagyomány különben még a XVIII. században, Padányi Bíró Márton újévi prédikációiban is fölcsillan.

Márton püspök az egyházi méltóságoknak, minden papi rendeknek új esztendőbéli ajándékul adja Izrael serege Főhadi vezérjének Josuénak, a Moyses imádságának erejével meg-élesíttetett kardját (Exod. 27. V. 13.),

a főtiszteknek Judás Makkabeus kardját (2. Mach. 15. v. 16.),

a nemeseknek Dávid (I. Reg. 21. v. 8.) és Apollonius (I. Mach. 3. v. 10.) kardját,

a közrendeknek, zsoldoskatonáknak Jonatán szolgájának és fegyverhordozójának kardját (I. Reg. 14.),

az egész magyar nemzetnek, amelyet az Úr a Paradicsom úttyának a kapujának őrizetével helyheztetett”.

Másik újévi prédikációjában az elöljáróknak, cselédes gazdáknak, gazdasszonyoknak az ostoros Jézust, a gazdagoknak az irgalmas Jézust, a koldusoknak, szűkölködőknek pedig a szegény Jézust ajánlja.

hejgetés, hégetés, másként urálás az újévköszöntésnek sajátos, a regöléssel, illetőleg egyes farsangi játékokkal rokon moldvai csángó megnyilatkozása.

Szilveszter estéjén és újév hajnalán a falu ostort durrogtató legényei házról házra járják. Mi itt nem közöljük a játék teljes menetét, csak a Luizikalagor faluban följegyzett egyik, általunk kissé átírt, de meg nem változtatott szövegét emeljük ki Kallós Zoltán gyűjtéséből.*

 

Jóestét kívánunk a házigazdának és a gazdasszonyának, együtt minden családjának. Jelen szavainknak küs üdőt adjanak. Jó testvéreink erőst szépen kérjük, tessék meghallgassák. Rebegő nyelvünköt a szárnyára eresztjük, előbb szemeinket égre terjesztjük. Újat várunk, áldást a szép társaságra, annak pedig minden ő tagjára. És kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!…

Nocsak jó testvérem, ide hallgassanak, jobbra is, balra is mostan távozzanak. Szántani és vetni mostan elindultunk, eketalyigához ökrököt is fogtunk. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Haból…

Mikor szántani kezdtünk, akkor azt felelte a gazda: segíts meg Úristen ez mai napra. És mikor elvégzettük szántani, az ökröket kifogtuk, hogy nyugudjanak meg. A gazda elvette a búzát és kezdte vetni. Mikor elvégzette vetni, azt felelte: Úristen vedd le rólunk a nagy haragodat és adj szép áldást mezeinkre. Szenteld meg mezeinket egy szép csendes esővel. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!…

Elment a gazda, s kihozott az istállóból egy szép fehér lovat. Felkötött két-három harangot reá. Odahozta az ajtó eleibe. A gazdasszony kihozott egy szép cifra lepedőt és felvette a ló hátára és szépen elkészíték a lovat. A gazda felült a lóra és elment, járja meg a búzát. Mikor odaért a darabhoz, leszállott a ló hátáról, megkerülte a darabot, kitépett egy marokval. A búza erőst szép volt és meg volt érve. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!

A gazda azt felelte: Úristen, honnan érdemlettük, hogy olyan szép búzát rendeltél nekünk. Felült a lóra, és hazaindult. De addig a gazdasszony itthon megmosta szépen az asztalt és kitette a ház közepire. Várta haza a gazdát a búzával. Mikor a gazda hazaérkezett, bétette a lovat az istállóba. Béjött a házba, letette a búzát az asztalra. Ulyan szép volt a búza, hogy a ház megvilágosodott. És a kis ostorokval nagyan pukkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!…

Azt felelte a gazdasszony a gazdának: a búza erőst szép és meg van érve. Kell keresnünk újra tizenkét napszámosat és menjünk aratni. Elment a gazda és keresett tizenkét napszámosat. Hazajött és mondja a gazdasszonyának: és kaptam tizenkét napszámosat. Regvel eljöttek a napszámosak. Elvette a gazda és elvitte a darabhoz. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!

Mikor odaértek a darabhoz, rendbe álltak. Kezükbe vették a sarlókat és keresztet vettek. Azt felelték: segíts meg Úristen ez mái napra! És aratni kezdtek. Marokba tették és markokból kévéket sántak, s kévékből feleket. És kicsépelték, és törökbuzát őrelni készítettünk. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok, és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!

Már búzagabona legyen elégséges, leszen mindenkinek… Védettek legyenek minden betegségtől, és a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!

Jó testvéreim, könyörögjünk az Úristen előtt, hogy vegye le rólunk a nagyharagját, hogy legyen vélünk az új esztendőben. Kérjünk áldást tőle a mezeinkre. Őrizze meg mezeinket a kőesőtől. Adjon magiknak egészséget, hogy tudjanak munkálni. Jó testvérem, mikor eljövünk a jövetelőbe, kapjunk egészségesen, szerencsével, békességvel, víg örömvel és áldásval. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!

 

Az archaikus szokás az új esztendőben a föld termésére, mezei munkára, család életére égi áldást, bőséget akar igézni, éppen ezért a hejgetőknek jutalom jár.

 

A hagyomány csökevényes formában a Székelyföldön, Déllő (Dileul) falucskában sem ismeretlen. Újév napján egész délelőtt jöttek a házhoz a búzahintezők.  Búza helyett árpát hintettek, mert csak ennek voltak bővében.*

A zabhintés ott van Gyergyócsomafalva, (Ciumani), Gyergyóalfalu (Joseni), Gyergyóremete (Remetea) Székelyvécke (Vetca), Tekerőpatak (Valea Strimba) újévi hagyományai között is: fiúgyerekek házról házra járva köszöntőt mondanak, miközben zabot hintenek szét.*

Múlt századbeli följegyzés szerint* az erdélyi szászok újévi ajándékba két tál szép almát és körtét vittek a papjuknak. Ennek das grüne Jahr volt a neve. Köszöntőjük: der liebe Gott im Himmel wolle dem Herr Vater (Pfarrer) seinen Aus und Eingang, seinen Kornbaum und Weinstock aucb in den neuen Jahr segnen.

Endrődi hagyomány szerint az a gyümölcsfa bőven fog teremni, amelyet újév napján felköszöntenek.

Itt sem volt célunk az ünnep teljes hagyományvilágának bemutatása, most is csak a szakrális ihletésű és célzatú mozzanatokat akartuk kiemelni.*

 

Kategória: Test és lélek
2011. december 27., kedd 14:47

Zumba-lady Pestlőrincen

Afrolatin tánctréning csak nőknek - speciális fúziós tánctréning órák a női test szép íveiért... zumba-lady

A foglalkozástípus  külön 60 perces óraként nem üzemel. A bellypower köredzésbe van beépítve.

Miért jó a  Zumba-lady?

Igaz,-e  hogy az általam vezett afro-latin és a cardio bellydance tánctréning valamint a  zumba néven divatossá vált  mozgásforma dinamikája, plasztikája, ritmikája lehet azonos?  Igen, hiszen pl. a karibi, a latin és a hastánc mozgásvilága  összevő mindkét mozgásformában. A szimbolikája viszont nem azonos.  A nőies mozgás, a mozdulatok áramoltatása nem az aerobik elvein alapszik, mások az energetikai alapelvek.

A 12 éves orientálistánc-oktatói profilomra való tekintettel játékos mozaikszóként  használom még a Zum-ba-lady Zum-belly, Zumb-orient,  játékos kifejezéseket :), amelyek utalnak arra, hogy a foglalkozások bizonyos jegyei emlékeztethetnek a manapság divatba jött zumba fitness/ aerobik órák néhány plasztikai, dinamikai, ritmikai elemére. A szójáték alapja ugyanaz, ami közismerten a latin-oriental fúzió alapja is : a hastánc és a latin-karibi táncok csípőhasználatában sok a közös. Másrészt a zumbában is vannak "bellydance",  azaz hastáncból vett elemek, bár az USA ban gyártott dvd-n az oktató a csizmacsapkodásra emlékeztető csapásolást is hastánc kategóriájában tanítja (sic.) , ugyanakkor az izomkontrollt, a csípő izolációját és az ízületvédelmet viszont teljesen mellőzi.

A speciális módszertannal vezetett  női afro-latin tánctréning célja, hogy a motoros képességek fejlesztése mellett a rekreáció mentális-pszichés térningprofilja is érvényesülhessen, tehát élvezhető legyen a szabályosan kivitelezett dinamikus vagy épp lágy testmozgás.  A test-síkok,  pályák, tempók változtatásához kiváló alap a változatos zenei világ, amit használok.  A mozdulatok a nőies testhasználatot erősítik. A foglalkozásaimon,  a testközpontú  "core fitness"  hastánc-orientálistánc elemek gyakran kerülnek előtérbe, hiszen a helyes, testtudatos mozgás alapja a precíz izolációs technika, ami a professzionális hastáncoktatás alapja. Az órák cardio bellydance és bollywood danceworkout elemeket is tartalmaznak, amelyek színesítik a használt világzenei palettát.

Az általam vezetett foglalkozások mozgásanyaga - és oktatóképzésben is tanított - összetett, fúziós, táncos formája olyan,  afro-latin-karibi-indiai zenére történő  tempós táncmozgás, amely minden izmot megmozgat. Aerob tánctréning, amely előzetes tánctudást nem igényel, viszont figyelmes, jó táncoktató mellett bárki  megtanulhat izolálni, amitől tényleg az lesz a mozdulat, aminek szánjuk. Az órákon  egyensúlyban vannak az erősítő és a nyújtó elemek, az elkülönített törzs- és csípőmunka és a végtagok használata, mindez megállás nélkül, dinamikusan, ugyanakkor NŐIESEN.

Az „egyben mozgó” techno-robotszerű edzésekkel szemben ennek a táncos mozgásnak az az előnye, hogy gerinc -és ízületbarát módon az egyes testrészeket fokozatosan tudatosítva, izolált testhasználatra törekszünk. Ebben segítenek minket a forró, tüzes ritmusok, érzelmes, csábító latin-afro-karibi dallamok, amelyek gondolatainkat kikapcsolják, lelkünket feltöltik! A tánc terápiás hatása évezredek óta ismert. Gyere! Próbáld ki Te is!

Jó erőnléti állapotban lévők és a jó ízületi pozíciókkal rendelkezők 0,5 vagy  1,0 bokára / csuklóra rögzíthető súlyzókat hozhatnak.

Zumba kifejezés - mint annak idején az aerobik - mára már bizonyos - jellegzetesen latin-amerikai zenét használó -  fitnesstermi irányzatok összefoglaló nevévé vált.  Mint ahogyan a bollywood táncstílusnak sincsen saját  kultúrkörből származó, tiszta mozdulatkincse, a zumba is  mix, egyveleg, fúzió, nincsen saját mozdulatkincse, az egymást követő gyakorlatok pedig a zenei összeállítástól függethetnek. Minden oktató, akinek van előzetes táncos múltja, egyéni szinezetet tud adni a foglalkozásainak. Aki csak a 2 napos részvételi igazolással záruló tanfolyamot járta meg és havi 6000Ft-ért vásárol az USÁ-ba kiküldött pénzén 1-1 koreográfiát és azt próbálja megtanulni és "előadni" az óráin ( a  megtanítni kifejezés, azért túlzás lenne), attól semmi nem várható el. Ahogyan a Zumba Fitness USA cég el is határolja  magát  minden instruktortól, hiszen kírták a weboldalukra, hogy minden "instruktor" a saját felelősségére dologzik. A cég senkiért nem vállal fellősséget... Hogyan is  vállalhatna  egy 2  napos edzésen való részvételi  igazolásban  bármir  is. ( Story about the trademark másképpen: Once upon a time...Az úgy volt, hogy amikor a latintáncok már minden páros táncot elsöpörtek, és a fitnesz termek kiürültek ( empty), mert mindenki (everybody went to dance samba & salsa) táncolni ment, egyszer egy ( USAmerican) amerikai rossz helyesírással írta le  a "samba" szót....) instead of samba wrote zumba - and a new deal was born:) lol this is so profan:)  Magyarországon  a szabadidős sporttevékenységek vezetésére vonatkozó jogi háttér szerint az OKJ sportszakmai végzettség  feltétele az ilyen irányú munkavégzésnek. Tehát egy 2 napos tanfolyam - amelynek ráadásul se bemeneti kompetenciái, se  záróvizsgája, se államilag regiszrált képző intézménye sincsen - Magyarországon nem elegendő a sport/ fitness foglalkozások tartásához.  Rendelkezem a Magyarországon érvényes törvényi szabályozásnak megfelelő, a mozgásórák tartásához kötelezőként előírt, államilag elismert végzettségekkel, amelyeket évek alatt szereztem meg. Mindezeket kiegészíti a táncoktatás és rekreációs mozgásprogramok vezetése terén végzett  több, mint 11 éves gyakorlati és elméleti munka és az azzal megszerezhető tapasztalat./

Ki tarthat Magyarországon zumba-lady tánctréning foglalkozást? 

Azok a hivatalos tanúsítvánnyal rendelkező orientálistánc-hastánc oktatók, akik az Aziza Art Mozgásműhely 192 órás akkreditált oktatói tanfolyamán és a külön tanfolyami engedéllyel rendelkező Zumba-Lady-afrolatin tánctréneri kurzuson jogosítást szereztek rá. Ennek a Magyarországon, hivatalosan nyilvántartott magyar cégnek van hivatalos jogalapja táncoktatói tanúsítványt kiadni. A táncoktatói képzés során a tánctréning, a mozdulatelemzés és a technikai órákon nagy súlyt fektetetünk a táncmozgások megfelelelő tanítását, kivitelezését alapozó módszertanra és a mozgás-edzéselméleti, anatómiai háttértudásra. Ők a Magyarországon érvényes törvényi szabályozásnak megfelelően, hivatalos helyeken, lekiismeretesen tanulnak, tanultak. Nem keverendők össze azokkal, akik  egy  2 napos bulis hétvégén való részvétel után azt állítják magukról,  hogy  "  valódi USA oktatók".

Kategória: Zumba-Lady
2011. december 27., kedd 14:45

A pilates edzésmódszerről

A pilates edzésmódszerről

Az 1900-as évek eleje volt az a korszak, amikor sokan alternatív mozgásmódszerek után kezdtek kutatni, a mozgás megértése illetve az egészség megőrzése érdekében. A színház, tánc és a mozgás más területein - hogy csak néhányat említsünk -, Ruth St Denise, Isadora Duncan, Anna Pavlova, Laban Rudolf, Sandow, Feldenkreis, Alexander, Joseph Pilates - mind új utakat kerestek és találtak.Joseph Pilates nevét is az általa kidolgozott módszer őrzi az utókornak. A neve után köznévvé vált és "pilatesként" bekerült a táncosok, majd nagyon lassan a táncon kívül dolgozók edzésébe. Nemrégiben is még "titkos tanításnak" számított, csak a kiváltságosoknak lehetett benne része, csak a felső tízezer, a táncosok, a művészvilágnak egy bizonyos rétege juthatott hozzá. Ma már egyre több ember tanulhatja meg és teheti vele könnyebbé, élettelibbé hétköznapjait. Aki megtanulja a gyakorlatokat, megérzi a pozitív hatásukat, mindenképpen szakít rá időt, hogy naponta végrehajthassa őket.A pilates az utóbbi évtizedben fokozatosan a nemzetközi fitness élet részévé vált és így eljutott Magyarországra is. Az edzéstudományban az alternatív terápiákra és az emberi gerincre összpontosított kutatások alapján külön ág alakult a pilates oktatására, melyben benne foglaltatik az egészség és a fitness átfogó megközelítése. Ebben nagy része van az utóbbi pár évben a Peak Pilates amerikai oktatói csoportnak és az általuk képzett európai mesteroktatóknak, akiknek elsődleges célja, hogy a kezük alatt tanuló oktatók tisztában legyenek a test-lélek-szellem egységével foglalkozó területen történő legfrissebb kutatásokkal és kellő tudásuknak és magabiztosságuknak köszönhetően saját óráikon is alkalmazzák ezeket. A többfokozatú tréningjének első lépcsőjét én is elvégezhettem. Magyarországon ilyen végzettséget,(PilateSystem) egyelőre csak néhány ember szerzett. A több száz órás tanfolyam első szakasza úgy lett kialakítva, hogy kaput nyisson a pilates világába. A résztvevő lehet akár (csoportos) fitness –vagy táncoktató, személyi edző, a program megismerteti a pilates gyakorlatokkal és ellátja a pilates oktatásához nélkülözhetetlen alapokkal. A pilatesbe való bevezetés a sikeres edzés és a folyamatos képzés irányába tett lépések sorozatának első eleme. A pilates ma már széles körben ismert és elismert eszköz a fitness szakemberek kezében. Lehetőség is nyílott arra, hogy Magyarországon is meginduljon a többlépcsős oktatás és képzett oktatók terjeszthessék a módszert. A Peak Pilates egyik célja, hogy a klasszikus pilates utasításokat megtartsa, azokat az anatómia, az edzéstudomány és az oktatás módszereinek fejlődésével összhangban finomítsa a jobb végrehajtás érdekében. Más pilates-oktató irányzatoktól nagyban eltér a Peak Pilates oktatási szemlélete, hiszen a hangsúlyt a pilatesre, mint mozgásrendszerre helyezi. Ebben a rendszerben egyik mozdulatot a következővel összekapcsolva oktatják. A rendszer nagyobb erőt, kitartást, rugalmasságot teremt, amelynek fokozott teljesítmény és nagyobb testi-lelki-mentális komfort-érzet az eredménye.Maga az edzésmunka a hasizmok és a core izomzat maximális kontrolljának megtanításán keresztül, a teljes ( 3 dimenziós légzés) tüdőkapacitás kihasználásával dolgoztatja az egész testet. A 80 éves módszer, melynek lényege a befelé figyelés, a test izomzatának kontrollja, olyan hírességeknek segít fiatalon tartani magukat, mint pl. Sharon Stone, Madonna, Julia Roberts emellett számos élsportoló és táncos használja kondíciója és/vagy a test szimmetriájának megőrzésére. A Graham módszer kidolgozója, Martha Graham, a világhírű táncos is Joseph Pilates tanítványa volt. Az annak idején szintén gyorsan terjedő areobikkal szemben előnye, hogy dübörgő zene és ugrálás nélkül, finom, saját ritmusú mozdulatokkal történik testünk átdolgoztatása. A foglalkozásba bepillantva a külső szemlélőnek a gyógytorna precizitása, a jóga és a zen befelé fordulása, a görög szobrok tökéletessége juthat eszébe. A tanárnőnk a kurzus végén bemutatott egy gyönyörű, szinte lebegő-gördülő gyakorlatsort a talajon. (alappozíció a talajon fekvés és abból elmozdulás és visszatérés) Alig várom, hogy mehessek a következő oktatói fokozatra, annál is inkább, mert avatatlan szem ugyan nem veszi észre, de az én nyaki-háti gerincszakaszomnak is van bőven mit javulnia, egy régi serülésem miatt. Miután pár nap irányított, tudatos gyakorlás után hosszabbnak, rugalmasabbnak éreztem a hátamat, elköteleztem magam a módszer mellett! A módszer tökéletesíti a testet a tánchoz és a mindennapi mozgásokhoz egyaránt, hiszen a kidolgozó célja is ez volt. Pontosabban speciális célja volt: egészséges szeretett volna lenni és olyan, mint a görög szobrok.Joseph Pilates beteges, D vitaminhiányos, asztmás gyermek volt. Görög származású szülőktől Németországban született. Kamasz korától folyamatosan dolgozott a testén. A jóga a zen, a görög-római edzés stílusokat kutatva gyakorlatokat állított össze, hogy egészségesebb lehessen. Munkája olyan tökéletesen sikerült, hogy modellnek hívták egy képzőművészeti iskolába és később pedig cirkuszi artistaként dolgozott. Amikor az első világháború idején Angliában élt internáló táborba került a német állampolgársága miatt. Fogva tartott társainak légzésszabályozással kísért fizikai gyakorlatokat, szellemi összpontosítással ötvözött edzésgyakorlatokat tanított, amelyek az erő és a rugalmasság fokozására is alkalmasak voltak. A háború későbbi éveiben Man szigetén dolgozott háborús sérültek rehabilitálási kezelésén és itt kezdett ágyrugók, hevederek és más kórházi berendezések használatával ellenállási (erő) gyakorlatokkal kísérletezni. Ezen egyszerű tárgyak használatának továbbfejlesztésével alakult ki a reformer és a cadillac fantázianevet viselő eszköz. A háború után visszatért Németországba és folytatta a munkáját. Amikor behívták a hadseregbe és arra akarták rávenni, hogy az SS alakulatok tagjait eddze, kivándorolt Amerikába. A hajón ismerte meg leendő feleségét, Clara-t, aki ápolónő volt és a kivel finomították és tökéletesítették Pilates addig módszerit, eredményeit. Clara-nak volt köszönhető, hogy Joseph a tanításra sokkal érzékenyebbé vált. Az 1920-as években Pilates stúdiót nyitott New Yorkban, ahol feleségével együtt tánccsillagokat, színészeket oktattak. Halála után felesége és a tanítványai vitték tovább a módszert. Munkásságuk nyomán mára Amerikában és Nyugat-Európában egészségklubok, gyógyfürdők, terápiás központok tanítják a módszert vendégeiknek.A Pilates-elvek fontos szerepet játszanak abban, hogy pilates megőrizze a szellem-test természetét. Ezen fontos elvek a pilates gyakorlatokhoz kapcsolódóan hangsúlyozzák a mozgás minőségét, és bármilyen fitness módszer esetén alkalmazhatók s szellemi, testi és lelki minőség fokozására, illetve javítására. A Peak Pilates sajátos módszerével minden gyakorlat esetén hat elvet testesít meg: összpontosítás, központosítás, ellenőrzés, légzés, pontosság, valamint a mozgás folyamatossága. Ideális esetben minden egyes gyakorlatnál mind a hat elv megvalósul. Az elvek önmagukban nem varázserejűek, azonban ha állandóan alkalmazzuk őket, megfelelő mozgásminőséget eredményeznek és stabilizálják a gerincet és az ízületeket.Összpontosítás: Elsajátítása nélkülözhetetlen a szellem és a test ellenőrzéséhez.Központosítás: A hasi erőközpont valóban központi szereppel bír.Ellenőrzés: Minden mozdulatot lendület nélkül, megfelelő koordinációval saját magunk ellenőrzése alatt hajtunk végre.Légzés: Arra használjuk, hogy fokozza a mozgás folyékonyságát és a megadja a gyakorlat ritmusát.Pontosság: Minden gyakorlatnak megvan a maga célja. A pontos végrehajtás segít a célok elérésében, a hibás mozgásminták kijavításában.A mozgás folyamatossága: A pilatesben a mozgás folyamatosságát és a teljes légzés és a jól megválasztott átmenetek biztosítják. A mozdulatok által létrehozott, leírt pályák, alakzatok, az ízületek szöge és a mozdulaton belüli kidolgozott irányváltozás folytán a haladó szintű diákok kecses mozgása vizuális élményt is nyújt. A mozgáskészség fejlődése, a könnyedség nemcsak a sokórányi gyakorlásnak köszönhető, hanem az önellenőrzésnek és a figyelemnek. A gyakorlatok az izomzatot egyszerre erősítik és nyújtják. Az excentrikus gyakorlatokkal pedig az izomtömegnövelés helyett „szálkás”, esztétikusan, arányosan definiált izomzatot érhetünk el. A medence központi szerepe, tartásban betöltött funkciója és a stabilizáló és a mobilizáló izomzat együttesének szem előtt tartása révén a pilates valóban kiválóan alkalmas táncosok edzésére.


Kategória: Pilates
2011. december 27., kedd 14:43

Éltető izommunka

Az éltető izommunka 

Testünket a mozgás élteti. A napi rendszeres mozgás. Mint ahogyan naponta eszünk, tisztálkodunk, sminkelünk, alszunk, mozgásra is ugyanilyen rendszerességgel kell időt fordítanunk. Hatása illetve hiánya nem csak a váz-és a mozgatórendszer állapotára hat ki, hanem a keringésre, légzésre, az emésztésre is, a lelki állapotra is. Testünk fizikai károsodása akkor is létrejöhet, ha nem végzünk fizikai munkát. A mozgás hiánya éppolyan hátrányokat okozhat, mint a helytelen terhelés. Az emberi testnek majdnem 800 izma van, jó működésük feltétele, az hogy tudatosan használjuk, edzésben tartsuk őket. A mozgást nem lehet vitaminok, táplálék kiegészítő kapszulák beszedésével, elektromos „fogyasztógépekkel”, kézi masszázzsal, aromás tekercselésekkel, fűzőkkel, szorító harisnyákkal, csodakrémekkel helyettesíteni. Ha ki akarjuk használni, amit a szépségipar és az étrenddel kapcsolatos kutatások, az újként fölfedezett ősi természetes gyógymódok, gyógynövények szakértői ajánlanak, tegyük meg, de ne felejtsük el, ezzel az aktív, napi harmincperces tudatos mozgást nem pótolhatjuk. Ha nincs időnk eljárni uszodába, vagy tornázni, táncolni valahová, keressünk egy olyan mozgásformát, amit otthon is gyakorolhatunk. Ha hetente egyszer tudunk elmenni szakképzett oktató által irányított órára, akkor tegyük meg, és a többi napokra állítsunk össze magunknak otthonra egy edzéstervet. Kérjük meg az oktatót, mutasson meg, vagy diktáljon le pár gyakorlatot, amit tíz perc bemelegítés után egyedül is tudunk végezni. Az oktató, zsírégető, tartásjavító programként árusított videó anyagokkal vigyázni kell, mert gyakran nem elég alapos a kezdő bemelegítés, a levezető nyújtás és az élő tanár visszacsatolásai, javításai nélkül a tapasztalatlan kezdő rosszul rögzítheti a mozdulatokat.

A lényeg a folyamatosságon van, a napi rendszerességen. Ezt a napi rendszerességet nem hasonlíthatjuk össze, és nem válthatjuk ki a nyári szabadság idején végig szörfölt, vagy evezett napokkal és a síelésre szánt téli vakáció aktív óráival. Ugyanakkor a céltudatos napi félórás testedzéssel föl tudjuk készíteni szervezetünket a fizikailag aktív rekreáció ritkább, de intenzívebb alkalmaira.

 A hét közben végzett, többnyire a napi teendőkhöz kapcsolódó szinte gépies tevékenységeink (hosszú távú autóvezetés, számítógép kezelése, kisgyerek karon tartása, szoptatása, bevásárló szatyrok cipelése, válltáska, hátizsák féloldalas viselése) megbontják, az egész test harmóniáját biztosító mozgási láncot. A nők egy részénél ehhez még hozzájárul a szűk derekú szoknyák, nadrágok viselése, amelyhez társulnia „kell” a lapos (legalábbis annak tűnő) hasnak. A „be a hasat, ki a mellet”, csinosabbnak, magabiztosabbnak tűnő tartás elérése miatt a feszülő, behúzott hasizmokkal történő légzés azonban csakis felületes lehet. Ugyanis a hasizom összehúzódása a mellkastól elveszi a légzéshez szükséges belső tér egy részét. Belégzéskor a mellkas és a hasüreg közötti rekeszizom szivattyúszerűen működve összehúzódik, lefelé süllyed, hogy teret biztosítson a tüdőnek, és ugyanakkor légnyomáskülönbséget hozzon létre a mellüregben, hogy oda az oxigéndús levegő be tudjon áramlani. A feszesen behúzott hasizmok azonban nemcsak ezt gátolják, hanem a hasüregben lévő belső szervek normális működését is. Érdemes megjegyezni, hogy a negatív stresszre( lásd Selye János és Thomas Hanna munkássága) adott válasz egyik reakciója szintén a hasizmok és a hasüreg izmainak megfeszülése. A hasüregre pszichésen nehezedő nyomás egyik gyakori, sokak által megtapasztalt megnyilvánulása a gyakori vizelési inger. Valószínűleg van olyan emlékünk, amikor egy fontos eseményre várakozva (vizsga, orvosi vizsgálat, találkozó, stb), szinte kiszáradva az izgalomtól, érthetetlen módon már többször is meg kellett látogatnunk a mosdót. Javaslom, hogy ezekben a helyzetekben próbáljunk tudatosan úrrá lenni magunkon és összpontosítsunk hasunkra. Teljes hasi mélylégzéssel próbáljunk meg ellazulni. A hasunkból - a keleti kultúrák szerinti erőközpontból - sugározzunk erőt testünk többi része felé. Lazítsuk el állkapcsunkat és képzeljük el, szinte lássuk magukban, amint a hasunk felől, medencénkből áramlik szét bennünk az életerő, eléri testünk minden pontját és jó kedvvel, bátorsággal, találékonysággal tölt föl minket. Ez az egyszerű gyakorlat nagyon hasznos azoknak, akik tartósan „rossz” stresszben élnek, illetve nehezen tudják azt földolgozni, hajlamosak az aggodalomra, hiszen náluk az állandóan behúzott, hasizmok a székrekedéshez, végbéli visszércsomó (aranyér) kialakulásához is vezethetnek. Az a folytonos hasi feszesség, ami a mellkast az ágyék és a szeméremcsont felé közelíti, átterjed a medence izmaira is, a szeméremcsont és a farokcsont közötti izmokra, a gát izomzatára. A megnövekedett hasüregi nyomás tehát a gát tájékának, közöttük a hímvesszőhöz, illetve a csiklóhoz vezető erek körüli izmoknak a tartós feszülését is okozza, ezáltal gátolva a bennük teljes keresztmetszeten történő keringést, és normális idegműködést, így a szexuális izgalmi állapot fizikai létrejöttét.

Ez csak egy példa (impotencia, frigiditás) a helytelenül rögzült izomműködésre, amely a folyamatosan érkező, romboló hatású stresszre adott „visszavonulási válaszreflexek” egyike. Egy példa, amely évezredekkel ezelőtt szentnek tekintett belső szerveinket érinti, amelyek keresztcsont az os sacrum „szent csont”,  által óvott medencében helyezkednek el.( A szaporodás szervei, amelyek az ősi időkben, az anyajogú társadalmakban, évezredeken át központi, szentként tisztelt funkcióval bírtak, hiszen biztosították az emberi lét folytonosságát a földön. Általuk, funkciójuk által az ember hasonlóvá válhatott istenéhez, ő maga is teremtővé válhatott. A termékenységi rituálék, imák célja nemcsak az emberi fizikai szaporodása, hanem az őt ellátó föld termékenységének biztosítása is volt.)

Visszatérve a lelki tényezők (tartós stressz, trauma átélése) által is befolyásolt izomműködéshez: a visszavonulási válaszreflexek hatásának hosszú időn át kitett embereken testtartásbeli torzulás következik be. Ez a torzulás, helytelen póz, a sokszor ismételt helytelen izomműködésnek az eredménye. A fenti tényezők miatt elveszített helyes mozgás tudatos munkával újra tanulható. Ehhez azonban szükséges a tudatos érzékelés, a helyes testkép, a testtudat fokozatos kialakítása, visszaállítása. Hiszen ha képtelenek vagyunk érzékelni az adott izmot, akkor mozgatni sem tudjuk, viszont minél jobban tudjuk mozgatni, annál jobban érzékeljük. Amikor az izmok irányítását, a motoros kontrollt újra visszanyeri az agykéreg, az akaratlagos működések központja, akkor visszaállnak a helyes működések, megszüntethető a fájdalom a mozgásbeli korlátozottság. „…a fokozódódó testi tudatosság egyben a javuló idegrendszeri érzékelést is jelenti az agyban, s ez a növekvő érzékelési tudatosságkéz a kézben együtt jár az izmok akaratlagos irányításával, a motoros kontrollal.” ( Thomas Hanna Izomkontroll 37.o.)

Amint fentebb olvashattuk, a feszesen tartott hasizmok a mellkas légző térfogatára is hatással vannak, pontosabban beszűkítik azt.

Nézzük meg, milyen előnyökkel jár, ha valaki lazán tartja a hasizmait és csak tudatosan alkalmazza megfeszítésüket: Belső szerveinek vérellátása szabad, természetes mozgásaik biztosítottak. Légzésünk mély, belégzés közben a has szabadon tágul előre és oldalra-ez a külső szemlélő számára is látható. A szívműködésre is pozitív hatással van a „teljes tüdős” légzés. (Gondoljunk csak a biológiai órán tanult az oxigén anyagcsere folyamatára, tüdő-szív vérkörre. Az ezt biztosító szervegyüttes, a tüdő és a szív, szinte egy szervként funkcináló szerkezetként látja el sejtjeinken éltető oxigénnel.) A hasi mélylégzés, amelyet meditáció, jóga, tai-csi, hastánc közben automatikusan gyakorolunk tehát szívvédő funkcióval is bír, ezek többek között az alábbiakban nyilvánulnak meg:

képesség a szívverés ütemének a légzés általi szabályozására; a természetes légzési aritmia általi érvédelem: a vér lüktető, pulzáló „érmasszázsa”; nagyobb oxigénfelvétel (oxigénpulzus); nő az artériás-vénás különbség; meghosszabbodnak a szisztolés és diasztolés időtartamok; alacsonyabb vérnyomás; lassabb ütemű szívverés; csökken a szívizom oxigénigénye; javul a kapillárisok működése; megnő a keringő vérben lévő hemoglobin mennyisége; hatékonyabb energiafelhasználás; javul az izomzat vérellátása; stb.

 Miről olvashatunk a folytatásban?

 Mit tesz a hosszú időn át ható stressz a gerincoszloppal párhuzamosan lefutó izmokkal és a vállal? Hogyan óvhatjuk meg a csigolyáinkat, a köztük lévő porckorongokat? Miért fontosak a medenceövből eredő mozgatóizmok? Mire figyeljenek a várandós mamák és a kisgyermekes mamák gerincük és más izületeik védelme érdekében? A magas sarkú cipő viselése, a helytelen ülés, állás milyen romboló hatásokat gyakorol a gerincoszlopra? Mi a nyolcpontos ízületellenőrzés?

Kategória: Test és lélek
2011. december 26., hétfő 23:38

December, a leghosszabb éjszaka hónapja

December, a leghosszabb éjszaka hónapja 

Ez a hónap is - akárcsak társai a kalendáriumban -, több néven is ismert. A télelő hó nevet az évszakváltás miatt kapta. A karácsony hava elnevezés a kereszténységgel, a Jézus születéséhez kapcsolódó hagyományokkal terjedt el. Az advent, a várakozás ideje, a karácsonyi előkészületek négyhetes időszaka a Szent András napját követő vasárnap estéjén kezdődik. Az első időkben komoly böjti előírások is fűződtek hozzá. A vallási előkészületeket a böjt mellett a napfelkelte előtti misék, a roráték jelentették. A fény megszületését megelőző istentiszteletet aranyos misének, angyali misének is nevezték. Szokatlan időpontja talán a lelki elmélyülést is segítette, hiszen ezekben az órákban az ember aludni szokott, elméje pihen. A bioritmus ilyen jellegű megbontása, az alvás hiánya enyhe tudatmódosító hatással bírhat, ami segítheti a meditatív állapot létrejöttét, más szóval az imát. A vigasságok, a zajos társasmunkák, mulatságok (szüret, fonó, tollfosztó, kukoricafosztás, kisfarsang) után a befelé fordulásra, a lelki értékek megtalálására, a saját magunkkal való számotvetésre adnak lehetőséget a karácsonyi ünnepkör napjai. Kiváló alkalom arra, hogy azokat a kapcsolatainkat átgondoljuk, amelyek valamilyen hiányérzetet hagynak bennünk, amelyeket nem érzünk harmonikusnak, gördülékenynek. Érdemes vélt vagy valós "haragosainkat", irigyeinket, rosszakaróinkat egy-egy csekély - leginkább magunk készítette - ajándékkal, pár sornyi kézírásos képeslappal, levéllel kizökkenteni megkövesedett lelkiállapotukból. Nem kell sokat írni. Elég egy idézet, vagy annyi "békés adventet, boldog karácsonyt" vagy egyszerűen csak "szeretettel". Próbáljuk meg! Próbáljunk meg arcukat felidézve valóban megbocsátással, szeretettel gondolni rájuk, miközben kezünkben tartjuk a nekik szánt meglepetést. Veszíteni valónk nincs. A szeretet nem fogy el. Hajtsd le a fejed, nézz a szívedre, tedd rá a kezed! Amíg érzed a dobogást, a szeretet, amit kisugárzol, mindig újratermeli magát.

Advent előestéjén, idén november 27-én meggyújtjuk az első gyertyát. Minden vasárnap eggyel több gyertyát égetünk. Ahogyan "megyünk bele a télbe", úgy egyre több mesterséges fényre, tűzre van szükségünk, hogy a növekvő sötétséget ellensúlyozzuk.

December 4. Borbála napja: A néphiedelem szerint ezen a napon a nőknek tilos dolgozniuk, a női látogató pedig elviszi a ház szerencséjét. Ha az e napon metszett, vízbetett gyümölcsfaág karácsonyra kizöldült, a következő esztendőben jó termés ígérkezik.

December 6. Miklós napja. Szent Miklós püspök a IV. században élt a kisázsiai Myrában. Jószívűségéről legendák maradtak fönn. Egy ezek közül: keszkenőbe kötött aranypénzeket tett be azoknak a városabéli szegény lányoknak a szobájába, akiket apjuk arra akart rávenni, hogy prostituáltként tartsák el magukat. Az ablakon át becsempészett ajándék pénz megmentette a lányokat a tisztességtelen jövőtől. A nálunk az ehhez a naphoz kötődő ajándékhozó Mikulás neve a Miklós név szlovák változata. A valamikori adománygyűjtő középkori diákszokásból lassan az ország egész területén kialakult a "mikulásjárás". Ennek alap "forgatókönyve": Szent Miklós püspök az ünnep előestéjén bezörget a gyermekes házakba és vizsgáztatja a gyermekeket. Ellenőrzi, hogy tudnak-e imádkozni, kikérdezi őket, hogy jól viselkedtek-e az elmúlt esztendőben. Aki "rossz" volt, azt szolgájával, az ördöggel megcsapatja a virgáccsal (latin vessző szóból). Miklós a legendákból ördögűzőként is ismert, fél tőle az ördög, ezért fogad szót neki. A néphagyomány szerint alakoskodók (szakállas, láncos Szent Miklós, kormos arcú ördög, püspök, harangozó, ministráns) járták a házakat, s nem csak a gyermekeket ijesztgették, hanem a leányokat is. "A püspök kártyából olvasta a litániát. Eztán kezdődött a gyónás. A pap különböző tréfás kérdéseket tett föl a gyónónak: "Ki a szeretőd? Aludtál-e vele?" stb. Ha nemmel felelt, a ministráns csengetett és a két ördög bejött, a lányt kivitték az udvarra és jól összefogdosták." (Tátrai Zsuzsanna- Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások c. könyvéből)

Némely területeken az enapi időjárásból a karácsonyira következtettek.

December 13. Luca napja. "Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja." A név a latin lux, fény szóból ered. Luca kettős alakkal bír a magyar néphitben: a keresztény mártír és a rontó boszorkány jól megférnek együtt. Ehhez a sötét téli naphoz, rövid világos óráihoz, hosszú éjszakájához a magyar néphagyományban sok-sok boszorkányos babona, hiedelem, varázslás fűződik. Legismertebb közülük a "Luca széke", amely a boszorkányok felismerésére meghatározott alapanyagú és darabszámú alkotóelemből egészen karácsonyig készül. Sokféle férj- és házasságjóslás, betegség-, termés-és időjárásjóslás kötődik még e naphoz. Leggyakoribb a tyúkok termékenység varázslásához kapcsolódó hiedelem. "A gazdaasszonyoknak napközben ülnie vagy feküdnie kellett, hogy a tyúkok jó ülősek legyenek." Bizonyos női munkákra tilalom volt: nem volt szabad mosni, fonni. Sok helyen használtak fokhagymát a rontás ellen: a ház és az ólak, az istállók ajtaját-ablakát is bekenték vele. A söprűket, mint a boszorkányok közlekedőeszközét, minden háznál elzárták, hogy Luca nehogy elrepüljön velük. A női vendég szerencsétlenséget hozhat a házra, a fiúknak azonban örültek mindenhol. A Luca-napi alakoskodók házról-házra járva "kotyolnak", a kisebb fiúk "lucázni" járnak. Hajnalban kis csoportokban indulva végigjárják a falut, s ahol behívják őket, ott a konyhában a szétszórt szalmán ülve-térdelve elmondják a termékenységvarázsló verseket, dalokat. Álljon itt egy Sebestyén Gyula hagyatékából:

"Adja meg az Isten keteknek, annyi csibéje legyen, mint égen a csillag, a csillag!

Luca, Luca, kitty, kotty, kitty, kotty.

Adja meg az Isten a ketek disznajának,

Akkora szalonnája legyen, mint az ajtó, ajtó!

Luca, Luca, kitty, kotty, kitty, kotty.

Adja meg az Isten keteknek annyi pénze legyen, mint a pelyva!

Luca, Luca, kitty, kotty, kitty, kotty.

Ketek tikja úgy ülje meg a tojást, mint én ezt a szalmát!

Luca, Luca, kitty, kotty, kitty, kotty."

A háziasszony ajándékkal köszönte meg a lucázást, és a szalmát a tyúkok alá vitte, hogy jobban tojjanak.

Más tájakon a fehérleples alakoskodás résztvevői nők is lehettek, például Nyitra környékén, de volt, ahol a fehérbe öltözött Luca csak férfi lehetett (Csallóköz).

A lányok férjjósló praktikái közül egy: 12 gombócot főztek, közepükbe egy-egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször feljött, elárulta ki lesz a kérdező párja.

Manapság a városi lakosság körében is  ismert, illetve terjedő szokás, hogy gyermekek az óvodákban, iskolákban Luca napkor búzát ültetnek egy cserépbe. Sőt, a piacokon, virágboltokban sündisznó alakú cserépedényekben "készen" is lehet kapni kihajtott búzát. Régen falun azt tartották, ha Karácsonyra kizöldül, jó lesz a termés. Friss, zöld színével dekorációnak is kiváló, de díszítő értékénél jóval nagyobb a tápértéke. Napjainkban egyre ismertebb a búzafű éltető ereje. Télen sokkal kevesebb tiszta zöld növényhez tudunk hozzájutni, mint a másik három évszakban. A búzafű nagyon gazdag tápanyagokban, vitaminokban, ásványi sókban, enzimekben, antioxidánsokban, stb. Érdemes fogyasztani. Az első mennyiséggel legyünk óvatosak. Nyugodt otthoni napon próbáljuk ki először. Erős tisztító, méregtelenítő hatása fogyasztás után hamar jelentkezhet. Sokan nemcsak Luca napkor, hanem folyamatosan csíráztatnak, ültetnek otthon búzát, hiszen ezzel az egy növénnyel, különleges vegykonyhájával megelőzhető a tápanyaghiányos táplálkozás, a szervezet éheztetése. A magokat és a csíráztatáshoz alkalmas többszintes speciális edényt a bioboltokban tudjuk beszerezni. Ha füvet szeretnénk növeszteni belőle, földbe kell ültetnünk. Ehhez egyszerű műanyag tálca is megfelel. Figyelnünk kell a talaj minőségére, a megfelelő, nedvesség- és fényviszonyokra. Vannak bioboltok, ahol búzafüvet és a fű levének kinyeréséhez alkalmas prést is tudunk vásárolni. Gondoljuk meg, nem véletlen, hogy a magyar nyelv a búzát az "élet" névvel is illeti. A friss búzafű minőségi tápanyagtartalma magasan felülmúlja a messzi országokból ideszállított, műtrágyán nevelt, romlás ellen vegykezelt, mutatós déligyümölcsök, zöldségek értékeit.

A növények közül Luca napjához nemcsak a búza, a fokhagyma, a gyümölcsfák kapcsolódnak, hanem sok tájon a sütőtök is. Szem-száj-orrnyílást vágnak rá, gyertyát tesznek bele, majd az így elkészült lámpást, világító Lucatököt a ház ablakához tartják és ijesztgetik vele a bent lévőket.

Amint olvashattuk az egészség-termékenységjóslás, varázslás, jókívánságok mellett az emberek egymás bosszantásáról is hagyományosan gondoskodtak. Némely tájakon e naphoz olyan durva tréfák is kötődtek, amelyekkel kellemetlen perceket is okozhattak egymásnak. Egyes vidékeken a legények szétszedték a gazda szekerét. Például Galgamácsán leakasztották a kertkapukat és összecserélték őket más portához tartozókkal.

December.21 Tamás napja. Tamás volt az apostol, aki hitetlenkedett, ezért Jézus pünkösd után neki külön megjelent. Innen a szólás: "Szent Tamás szolgája vagyok" - hiszem, ha látom. Az e napon vágott disznó hájának "tamásháj" gyógyerőt tulajdonítottak. A néphit ehhez a naphoz férjjósló praktikákat kapcsol. 

December 22. 05 :30:08 a téli napforduló időpontja 2011-ben

a Naphoz kapcsolódó szimbólumok:  a napjel

"...A természetben élő emberek nagy mértékben ki vannak szolgáltatva a természet erőinek. Az ember korán rájött arra, hogy élete legfontosabb tényezőit - a meleget, a világosságot - a Naptól kapja, ezért mindig tisztelettel tekintett ezen égitest felé. Népművészetünkben mélyen konzerválódott a napjel szinte minden formája. A napjel ősi tartalmát ugyan a magyar nép rég elfeledte, de formáját hagyományaiban mélyen konzerválta. Ősi hitregénkben csodálatos szarvas jelenik meg; homlokán fénylik a felkelő Nap, szarva hegyén a Nap fénye megannyi csíkban tündöklik. Tiszteletének tárgyát először kör alakkal ábrázolta; ennek horgas sugarú kör stílusváltozatát a nép "forgórózsának" mondja; ugyanezt a jelet megtaláljuk Kínában és a belső-ázsiai szőnyegeken. A szőnyegszövés technikája alakította ki a "horogkereszt" alakot, amely a csángóknál éppolyan formában jelenik meg, mint Ázsiában. A napjel összetettebb stílusváltozatai is ismertek. Így a székely porszarukon rajta van a napkorong tagoltabb formában, széléből a sugarak örvényszerűen csigavonalas gomolyban csapnak fel. Ilyen napjel díszíti a kínai és belső-ázsiai díszkapukat, kolostorok gerendáit, de a székelykapukat is. A csángó-, a kalotaszegi-, és a székely kapu keleti rokonságát nemcsak szerkezeti, de napjel díszítéses formái is megerősítik. Népünk nemcsak regős énekeiben őrzött meg a Nap csodálatára vonatkozó jelképeket, de a napfordulókor tartott turkajáráskor az ősi jelek rajzolásával is. Ilyenkor teheneik oldalára kerek napjeleket rajzoltak, hogy a mindent éltető Nap viruló erőben és egészségben tartsa meg hasznos jószágaikat." http://www.kiszely.hu/istvan_dr2/ostortenet/029.html

 "… Az advent varázsos hangulatát nemcsak a karácsonyi várakozás keresztény mitológiája alakította ki, hanem a téli sötétben a melegre, a fényre, a megújuló életre vágyódás ősi izgalma is…"(Steinert Ágota)

Talán furcsának találjuk, hogy mintegy háromszáz évvel ezelőtt a húsvét sokkal nagyobb ünnep volt, mint a karácsony. A kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus születésének ünneplése akkor kezdett a maihoz hasonló szokássá válni. A szeretet, békeség, család, összetartozás, öröm fogalmai kötődnek karácsony napjához. A napjainkban újból felerősödő holisztikus gondolkodásnak köszönhetően az adventi előkészületek az emberekben egyre inkább nemcsak a komoly fejtörést és anyagi áldozatot igénylő ajándékvadászatból állnak. A szocializmus hiánygazdasága, a maitól eltérő manipulációktól üzemeltetett piac után eljött egy másféle manipuláció időszaka: a nagy "bőség". Rég nem kell már Ausztriába vándorolni bevásárolni! Ha a Kánaán nem is érkezett el, de az áruházláncok megérkeztek. A mindent elárasztó, a vásárlót burkoltan értelmi fogyatékosnak feltüntető szlogenekkel, árharcokkal, reklámokkal teli, ünnepi hangulatot romboló kampányokkal, már októberben is kapható, csokoládét nem látott mikulásokkal lassan a megérdemelt visszatetszést érik el a "fogyasztók" lelkében. Egyre többen keresik föl a kézműves kellékeket, természetes alapanyagokat árusító boltokat, hogy válogassanak a hozzávalók között, hogy valóban olyan ajándékot készíthessenek, ami szívtől-szívnek közvetít, ami személyes. Két oldalról is: benne van az a személy, aki készíti és személyesen annak készül, aki kapja. Az adventi időszak várakozással teli, ugyanakkor tudnunk kell benne élni a pillanatban, a várakozásban benne lenni teljes lélekkel. Kinek mi adja az erőt, milyen misztérium, mindenki maga érzi legjobban. Jézus születése; a természet rendje, az év szabályos ritmusa, kiszámíthatóságának tisztelete; a fény-sötétség váltakozása fölötti alázat mind-mind megfelelő lelki hátteret biztosítanak ahhoz, hogy az elkövetkező decemberi napok valóban valamiféle csodavárásban teljenek el.

A karácsonyi ünnepkör egyik legkedvesebb, ősi szokása a betlehemezés.

Karácsony előtt jártak házról-házra és némi enni-innivaló kíséretében mutatták be játékukat a betlehemesek. A játékban Jézus születésének eseményei elevenednek meg, ma már inkább csak a Szent Család szálláskeresése, a pásztorok, esetleg a háromkirályok látogatása, többnyire gyermekek előadásában. A középkorban az egész karácsonyi eseménysort felnőtt férfiak mutatták be misztériumjátékok keretében a templomban. A 19. századtól a betlehemezés két formájáról vannak forrásaink: a bábokkal és az elő szereplőkkel megjelenített karácsonyi játékokat. Az előbbit főleg a Dunántúl és a Felső-Tisza vidékén gyakorolták, míg Erdélyben inkább az utóbbi hódított. A bábtáncoltatást a középkorban az oltáron mutatták be, s mivel később világi elemek is szövődtek az előadásba, kitiltották a templomból. Csupán a betlehemi istálló és a Szent Család kicsinyített mása maradhatott meg a szentelek falak között. Az élőképszerű, ma is látható betlehemek tehát az egykori bábjátszás. Betlehemes játékainak a legarchaikusabb rétege Erdélyből származik, ezek egyes részletei, motívumai egész a 17. századig vezethetők vissza. Ecsegről, a 17. századból származik a betlehemes játék első magyar nyelvű emléke.

A magyar nyelvterületen használatos karácsony elnevezés valószínűleg a szláv korciti (fordul, lép) igenévi korcun (átlépő) alakjából származik. Mint tudjuk, a fényhozó téli napfordulót, a növekvő napfényt, jóval Jézus alakjának megjelenése előtt is jelentős ünnepként tisztelték az emberek. A népszokás szerint nemcsak Luca napkor, hanem karácsony napján is gyümölcsfa ágat vittek be a házba. A benti melegben kirügyező, kinyíló vesszők az évről évre megújuló természet mágikus erejét sugározták és erőt adtak az embereknek az új esztendőhöz, az új feladatok ellátásához. A magyar nyelvterületen advent és karácsony idején általánosan gyakorolt vesszőhajtatást a múlt századtól felváltotta a karácsonyfa állítás. Mennyivel humánusabb volt csak egy-két ágat lemetszeni az alvó fákról, mint gyökerestől kipusztítani egy-egy növényt.

Vesszőhordás

Különösen Őrhalomra volt jellemző a pásztorok karácsonyi vesszőordása, amellyel az állatok szaporodását vélték elősegíteni. A karácsonyi ünnepi asztalra több helyütt szénát, szalmát tettek, hogy ott szülessen újra a kis Jézus. Ilyenkor a család halottait is odavárták. A terített abrosz morzsáit a földeken szórták szét, hogy jó legyen a termés. 

December 25.: a család ünnepe. Ez is, mint néhány jeles nap, munkatilalommal járt. Leszpéden így mondták: "Ha ettünk, akkor a tányérokat sem mostuk el, akkor azt félreraktuk és másnap mostuk el." Pereszlényben a hamut, a szemetet nem vitték ki, mert úgy vélték, ezzel kivinnék a szerencsét a házból. Jászdózsán karácsony napján nem fésülködtek.

December 25-ét mint Jézus születését 345-ben említik először, Justinianus császár alatt véglegesen rögzítik az ünnep napját.. Így a legyőzhetetlen nap születésével és a római farsang, a Saturnalia utolsó napjával esett egybe. A kutatók szerint Jézus nem december végén született. Karácsonykor Palesztinában fagyni szokott és nincs nyáj a szabadban. Szent Lukács evangéliumában viszont ez olvasható:

"Azon a vidéken pásztorok tanyáztak kinn a szabadban, és éjszaka őrizték nyájukat."

A talmud szerint a nyájakat november elején hajtották be, és csak márciusban mentek ki megint a legelőre. Szent Lukácsnál olvassuk, hogy Jézus születésével kapcsolatos népszámlálás "Quiriniusnak, Szíria helytartójának az idejében történt". Sokáig úgy tudtuk, hogy Publius Sulpicius Quirinius Kr.u. 6-ban került Szíriába és ekkor népszámlálást is rendezett. Egy Antiochiában talált római felirat azonban bizonyítja, hogy ez a személyiség Saturnius prokonzul idején, Kr.e. 10 és 7 között is járt a Közel-Keleten. Népszámlálást különben a rómaiak 14 évenként szoktak tartani. Lukács tehát erre a korábbi népszámlálásra utalt. Szem előtt kell tartani azt is, hogy Heródes mai időszámításunk szerint Kr.e. 40-ben lett Judea királya és Kr.e. 4-ben halt meg. Csillagászati megfigyelések és számítások alapján megállapították, hogy a betlehemi csillag nem üstökös volt, hanem két bolygó, a Jupiter és a Szaturnusz ritka találkozása a Halak jegyében. Ez Kr. e. 7-ben történt, és a Földközi-tenger térségében különösen jól volt látható. A két bolygó ritka együttállását 1603-ban Kepler megint megfigyelte.Fentiekből arra lehet következtetni, hogy Jézus időszámításunk kezdete előtt, Krisztus előtt 7-ben, ősszel született.

A heves megyei Boldogban karácsony éjjel a földön, szalmán aludtak a betlehemi család emlékére. A palócoknál csak nagy ünnepeken terítették be az asztalt. Karácsonykor piros csíkos abroszt tettek fel, amelynek színe az örömet jelentette. Az ünnep jelentőségének hangsúlyozására két-három abroszt is feltettek egymás fölé. A Nyitra környéki magyarok kis színjátékkal terítették be az asztalt. A gazda s gazdaasszony egymással szemben állva húzta az abroszt. Az asszony kérdezte:

"Mit húz Kend?"- "Üszögöt, konkolyt, Boldogasszony tízparancsolatját!" - felelte a gazda. Ezt háromszor elismételték, hogy a jövő évi búza tiszta legyen. A karácsonyi abrosz varázserejű volt. Abból vetették a gabonát, hogy bőséget, beteget takartak le vele, hogy egészséget hozzon."

Regölés

December 26.: István napja

 Szent Istvánt a keresztények első vértanújaként tartják számon. E naphoz kötődik a regölés szokása, amelyet a kutatók a legarchaikusabb szokásnak, a téli napfordulóra utaló varázsszövegnek tartanak. A dél-dunántúli regölő sorra járták a házakat köcsögdudával, láncosbottal zenéltek. A regösénekek hosszúak voltak, a szavak, szókapcsolatok jelentés tartalma a mai ember számára sajnos nem mindig érthető.

Íme egy részlet:

"Kejj föl gazda, kejj föl, szállott Isten házodra

Sokával, seregével, vetett asztalával,

szárnyas angyalával, teli poharával.... (Boldogfa)

Aztán következtek a jókívánságok, a legények, leányok összeregölése:

"Itten tudunk egy legényt, kinek neve Jancsi,

amott tudunk egy leányt kinek neve Tercsi "

Ezután az adománykérés következik.

Állandó része a dalnak, amely az egyes részeket is elválasztja:

"Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem."

 

December 28.: Aprószentek napja

A Heródes parancsára elpusztított fiúgyermekek emléknapja. A hiedelem szerint, akit nem vesszőznek meg, a következő évben beteges lesz, s ha legény nem fog megházasodni, ha leány nem fog férjhez menni. A kisgyermekektől megkérdezték, hogy hányan vannak az aprószentek, s addig paskolták őket, míg meg nem adták a helyes választ. Ha semmiképp nem tudták végül elárulták nekik: 144 000 Maga a vesszőzés pogány eredetű termékenység- és egészségvarázsló szokás volt, amelyet az egyház is átvett. A gyermekeket e napon mustármagért küldték a szomszédba.

"Mustármagot jöttem kérni,

Tessék engem jól elverni."(Tiszahát)

December 31. Szilveszter napjához és az új év első napjához szintén rengeteg szokás kapcsolódik. Ezekről következő írásunkban lesz szó.

 Irodalom:

Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd.

Tátrai Zsuzsanna: Magyar Néprajz VII. Folklór

Kerkayné Maczky Emese: Karácsonyi ünnepkör

Kategória: Test és lélek
2011. december 26., hétfő 00:00

Showreel

Kategória: Aktuális

FB Fanbox

Cikk kereső

Hírlevél feliratkozás

Névnap

Ma 2012. május 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van. Holnap Konstantin napja lesz.

Könyv vásárlás

 x 
A kosár üres

Magyar Hastánc Klub

Címlap

Magyar Hastánc Klub - a hastáncosok gyűjtőportálja. Szakképzett oktatókat a legkisebb településre is!