Miért olyan fontos az ember számára a víz? Március 22-én, a víz világnapján az iskolákban, óvodákban - az életkori sajátosságoknak megfelelően - kiemelten foglalkoznak a természet védelmével, az arra való neveléssel. A gyerekek megtudhatják, hogy óvni kell a patakokat, folyókat, tavakat, tengereket és a talajt is. Tudjuk, hogy ez nagyon fontos. Majd kijönnek az iskolából, óvodából, és az utcán gyakran az ellenkezőjét tapasztalják annak, mint, amire tanították őket. A kampány-jelleg mellett a felnőttek napi példamutatása, környezettudatos életmódja lenne az igazi megoldás. Az óceánokban a feltorlódó pillepalack-tömegekről, és a tankerekből szivárgó olajmezőkről készült, az interneten körbejáró fotók mind-mind csak a „felszínt” láttatják. Tudjuk, hogy az ember briliáns elméjével feltalálta azokat a módszereket, amivel leszűkíti, megszünteti saját életterét és kiírtja a saját faját. Ugyanez az elme, a józan „paraszti ész” erejével többek számára élhetőbbé tehetné a Földet, de sajnos bizonyos érdekcsoportok számára nem ez a cél.
A jellemzően aszályos vidékek vízellátási problémáinak megoldása helyett a népességcsökkentés drasztikus, embertelen módjait választják azok, akiknek anyagi-politkai hatalom van a kezükben. Afrika holokausztja mellett ennek csak egy apró megnyilvánulása, ahogyan például a gyógyszergyári lobbik megpróbálják ellehetetleníteni az évszázadok óta bevált népi gyógymódokat és lassan odáig jutunk, hogy az EU-ban el is tudják érni azt, hogy büntessék természetes gyógymódok és a vízfogyasztás népszerűsítését célzó forgalmazói kijelentéseket. Pedig a mai emberi szervezet ugyanolyan elvek alapján működik, mint bármely őséé.
A meleg beköszöntével egyre jobban vágyunk a víz érintésére. Éltető energiájára a melegben kívül-belül nagy szükségünk van. Aki teheti, természetes vízparton tölti a nyaralását, ha erre nincs mód, akkor legalább egy-két hétvégi napon ellátogat legközelebbi tóhoz, folyóhoz. Az élővizek spirituális feltöltő, tisztító ereje igen nagy. Ez akkor is érvényesül, ha a parton pihenve, olvasgatva töltjük az időt, de teljes hatásukat akkor tudják kifejteni, ha meg is mártózunk bennük. Honnan ered a vízhez való vonzódásunk? Az újszülött szervezetének több mint 80% víz. Az életkor előrehaladtával ez az arány a víz rovására változik. A felnőtt emberben már 70%-ra csökken, idős korban pedig 60% alá is eshet. Bolygónkon a vízfelszínek és a szárazföldek aránya is körülbelül ugyanez. Egyes táplálkozással foglalkozó szakemberek szerint az étkezésünkkel is ezt az arányt kellene követni: 70%-ban lédús nyers gyümölcsöt, zöldséget kellene fogyasztanunk és csak 30%-ban dehidrált ételeket. A víz segít szervezetünk hőszabályozásában, a vérnyomás biztosításában a vér, a folyékony kötőszövet kémiai egyensúlyának fenntartásában, keringésében, a tápanyagok oldásában, szállításában, felszívódásában. Az anyagcsere folyamatok bomlástermékeit eljuttatja oda, ahol a szervezet meg tud válni tőlük, tehát a méregtelenítésben is nagy szerepe van. A vesénken körülbelül2400 literfolyadék áramlik ár 24 óra alatt! Egy egészséges felnőttnek naponta, 1,5-2,5 literfolyadékra--leginkább tiszta vízre--van szüksége, ahhoz, hogy egyensúlyát fenntartsa. Az alkoholos italok folyadékot vonnak el a szervezet sejtjeiből, tehát nem alkalmasak erre a feladatra. Hasonlóan működnek a cukrozott „üdítő” italok, a kávé, a tea is.
A Föld legősibb élőlényei a tengerben fejlődtek ki. A legfejlettebb „állat”, az ember is egyedfejlődése kezdetén, az anyaméhben különleges vízi lényként él, úszóreflexeit születése után 6-8 hónapos koráig megőrzi, tud úszni. Ha ezekben a hónapokban nincs lehetőség a vízzel való gyakori kapcsolatra, akkor a későbbi időszakban már újra kell tanulni az úszás alapjait is.
A természetben a víz a hőmérsékletétől függően többféle halmazállapotban jelenik meg.
Télen a csapadékként lehullott hó vastag takaró formájában védi a hidegtől a földben lévő életet, a gyökereket, magvakat. A túlzott esőzések azonban pusztító árvizeket kelthetnek. Éghajlatunkon viszont a nyár elejei esők elmaradása súlyos aszályhoz, a növények kiszáradásához vezethet. Az emberiség már létének hajnalán tudatában volt a víz életető-pusztító erejének. Az ősemberek gyakran folyók, tavak mellett települtek le, ahol a halászat a vadászattal egyenrangú táplálékforrás volt. A vizek útként való használata, azaz a vízi közlekedés feltalálása, tutajok, hajók készítése a víz egy újabb irányú felhasználása kitágította világot és lehetővé tette távoli kultúrák találkozását.
A víznek többnyire központi szerepe van a különböző népek hiedelmeiben, az eredetmondákban, a világ teremtéséről szóló eposzokban és a vallások tételeiben valamint gyakorlati életében. Néhányat említve: az egyiptomi napisten Aton /Ré az ősóceánon a /Nun/ töltötte pihenését. Az asszír-babiloni mitológiában az istenek és később a földi élőlények a sós /Tiamat/ és az édesvíz /Apsu/ keverékéből keltek életre.A hindu szent könyvek szerint az élőlények az őstengerből származnak. A zsidó-keresztény teremtésmítosz szerint (Genézis 1.1:2,6) „ Isten lelke lebeg vala a vizek felett.” „És monda Isten : Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől.” (ford.Károli Gáspár) A Korán szerint minden élőnek a víz a szülőhelye.
Amellett, hogy az emberi test építőeleme, tehát a fizikai életet fenntartója, kívülről is tisztít: lemossa, eltávolítja testünkről szennyeződéseket, és képessé tesz a vallások által előírt tisztaság megszerzésére, valamint spirituális töltéssel, energiával is bír. Úr lehet élet és halál fölött.
A keresztény egyházak majdnem mindegyikében találhatunk a vízzel kapcsolatos rituálét. Amikor Mózes kivezette népét az egyiptomi fogságból, a Vörös–tenger volt segítségére, ami elzárta az üldözőket a menekülőktől. Maga a vízzel „keresztelkedés” eredte Keresztelő Szent János történetéhez kapcsolódik, aki a Jordán folyóban állva álámerítette Jézust.
A vízkeresztség a keresztény vallásoknál több jelentéssel is bír. Általában a bennünket Istentől elválasztó bűntől való megszabadulást jelenti. A katolikus egyházban több jelentése is van még: a hívő oldaláról a keresztség nyilvános felvállalása és az egyház oldaláról a befogadó szándék kinyilvánítása. A különböző egyházak keresztelési rituáléi víz a használatát illetően eltérnek egymástól: a fejre spriccelt, locsolt kis mennyiségtől a teljes alámerülésig sokféle változat található. A kereszténységben víznek a hittel, az örökkévalósággal, a feltámadással való kapcsolatáról például János evangéliumában(4:14)olvashatunk, ahol Jézus a következő szavakat mondja: „Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.”(ford. Károli Gáspár)
Szép tisztelgés a víz előtt Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának részlete:
„ Áldjon , Uram, Tégedet víz húgunk,
Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos!” (ford. É. Megyeri András)
A hindu vallás egyik alap eleme a víz spirituális tisztító erejébe vetett hit. A reggeli mosakodás „tarpana” alapkötelezettsége a vallás gyakorlóinak: a folyóparton kezükből csészét formázva emelik ki a vizet és öntik vissza a folyóba, miközben mantrákat ismételgetnek.
A fizikai tisztaságot is nagyon fontosnak tartó hinduknak minden víz szent, különösen a folyók. Hét szent folyójuk a Gangesz, Yamuna, Godavari, Sarasvati, Kaveri, Sindhu, Narmada. A zarándoklatok szent helyei szinte mind vízparton vannak. A két, illetve három folyó által határolt területek különös energiával bírnak a hindu vallásban. Az egyik leghíresebb vallási esemény a három évente tartott Kumbaméla zarándoklat, amelyet alkalmanként váltva négy különböző helyen tartanak. A négy folyóparti szent vidékről a hívők úgy gondolják, ezekre a helyekre a mennyből „amrta”, azaz a halhatatlanság nektárja hullott. A folyók közül a Gangesz a legfontosabb, mivel a Himalájában, az istenek hegyén ered.Vizét használják az imádkozásoknál és ha lehetséges a haldoklókkal itatnak belőle egy kortyot. A hit szerint, aki megfürdik a Gangesz vizében, az eljut a „Svarga”-ba, a Paradicsomba. A mítosz szerint a folyó Visnu lábujjából ered és a világba Siva haján keresztül jut el. A temetési szertartásokat is folyóparton tartják. Az elhunyt fia a halotti máglya körül gondosan vizet csöpögtet szét egy edényből. A rituálé célja az, hogy a vízcseppek alkotta kör megakadályozza a lelket abban, hogy szellem formájában a földön maradjon. A szertartás befejezéseként a gyászolók megfürödnek a folyóban és hazamennek, majd harmadnap összegyűjtik a hamvakat, és tizednap beleszórják a szent folyóba. A napi vallásgyakorláshoz a templomok mellett medencék találhatók, hogy a hívek megtisztulhassanak a belépés előtt. Az ősi hindu kéziratokban a víz pusztító erejével is találkozhatunk, éppúgy mint a Bibliában Noé és az özönvíz történetével. Manu, akinek egy általa megmentett hal időben hozta a veszély hírét, segítője, a hal tanácsára hajót épített, összegyűjtötte a növényi magvakat és az állatokat és menekült velük. A hal segített a bárkát felhúzni a Himalája magaslataira és Manu az egyetlen emberi túlélőként megmenekült a katasztrófától.
Az iszlám vallásban a víz szintén a rituális tisztaság „tahara”elérésének eszköze is. A napi kötelező ötszöri imához „szalat” csak akkor foghat hozzá a hívő, ha tiszta. A mecsetekben gyakran található szökőkutak is a tisztaságot szimbolizálják. A mosakodásnak - alapossága szerint - három fajtáját különbözteti meg a Korán. A „ghusl” a teljes test vízzel való alapos lemosását jelenti. A „ghusl” elvégzendő a szexuális közösülés után; a legfőbb, a pénteki ima és a főbb vallási ünnepek előtt és mielőtt valaki a Koránt érintené. Ennek legfőbb helyszínei a hammamok, a gőzfürdők, amelyeket a nagyobb városokban s mecsetekéhez hasonló pompával láttak el az építőmesterek. A mohamedán halottakat is alapos lemosással kell felkészíteni a temetésre. A hétköznapokon végzett tisztálkodás a „wudu” célja, hogy a napi kötelező imához megfelelően tiszta legyen a hívő. Menete a következő: az arc lemosása, a kezek, karok könyékig, majd a fej és a láb térdig. A Koránban erről is részletes leírást találhatunk: 5:7/8.Gyakran a mecsetek udvarán is találhatóak medencék, folyóvizes kutak hogy a messziről érkezők is megtisztulhassanak, mielőtt belépnek. A vízzel való mosakodás azonban csak ott lehetséges, ahol bőségesen marad víz az ivóvíz mellett: a városokban és az oázisokban, a folyók mellett,a tengerpartokon. A harmadik tisztálkodási változat arra az esetre szól, amikor a víz nem adott: a sivatag homokjával kell a hívőnek átdörzsölnie testét a fentebb leírt módon.
A zoroasztriánus vallásban a víz szerepe kettős: éltető elemként és tisztító erővel bíró szerként tisztelik. A három szent alkotóelem (tűz, víz, föld) egyike. A vallásalapítót, Zaratustrát rendszerint tűzszimbólummal ábrázolják. A hagyomány szerint tőle származik az Aveszta, a vallás szent könyve, amelyben imákat, himnuszokat, rituális előírásokat találhatunk. A megtisztulást célzó szertartások során a vizet szent eszközként kezelik, ezért azt a felhasználást megelőzően távol kell tartani minden szennyeződéstől. A tisztaság nélkül elképzelhetetlen a napi ötszöri imádság, a szertartások és az esküvők. Kisebb szennyeződések eltávolítására a „padyab-kusti” az imával kombinált mosakodás elegendő. Fontosabb alkalmakkor (esküvő, beavatási szertartás) a „nahn” a kötelező, mely magába foglalja az előbb leírt „kustit” és a spirituális tisztaság érdekében a gránátalmalevél szimbolikus megevését valamint a szent tehén vizeletéből „nirang” való ivást. Az ezt követő, bűnbocsánatot kérő ima „Patet” után fürdés következik. Különösen nagy szennyeződésnek számít a holttest érintése (akárcsak a hinduknál) amelyet kilenc napon át tartó, kizárólag a templomban történő imádkozással és a papok segítségével történő mosakodásokkal lehet eltávolítani. Az előírások szerint folyók vizeit tisztán kell tartani, ezért senki nem moshatja meg bennük semmilyen testrészét sem, ettől társait is vissza kell tartania. A zoroasztriánusok hite az isteni szellemnek hat különféle formában megjelenő megnyilvánulásán alapszik, közös nevük: Amesha Spenta. Ezek egyike, egy nőnemű isten, Haurvatat, akinek neve teljességet, egészséget jelent. A vizet neki köszönheti az emberiség. A jelenlétét a szertartásokhoz szükséges szent vízben érezhetik a hívők. Ünnepnapján, a nyári napfordulón az emberek az élővizek partján imádkoznak hozzá.
A shinto (jelentése: az istenek útja) japán vallásban is nagyon fontos a tisztaság eszméje. A vallás azon alapul, hogy az élőlényekben és a természeti képződményekben, jelenségekben szellemi erők-istenek lakoznak. Összefoglaló néven „kami”-nak hívják őket. A templomok legbelsejébe, ahol a hit szerint a kami jelen van csak a papok léphetnek be. Az imádkozás történhet szentélyben, otthon vagy munkahelyen. Az ima helyszínére való belépés előtt a hívőknek ki kell öblíteni a szájukat és meg kell mosni a kezüket. A helyiségben egy kis asztalkán rizsből és teából álló áldozati ajándékokat mutatnak be-legtöbbször a családi ősök szelleméhez. Az áldozati étel-ital elkészítéséhez szükséges víz tisztaságára nagy gonddal ügyelnek. A japánoknak a víz szimbolizálja a tisztaságot és az élet rugalmas egyszerűségét.
A víz lehet nyugodt, sima tükrű tó a szentély közelében vagy akár magasról zúduló, mozgalmas vízesés egy zarándokhelyen, mindenképpen alkalmas az elémélyülés elősegítésére.
A buddhizmus számára nincsenek isteneknek bemutatott áldozatok, isteneknek címzett imák.
A vallás központjában a „nirvána” állapot (a halál utáni újbóli megszületés és az általa okozott szenvedés elkerülése) eléréséhez szükséges elmélkedés áll. Meditáció lehet a teljes odafigyeléssel végzett munka, vagy bármilyen hétköznapi dolog is, amelyre teljesen összpontosítunk és róla figyelmünket semmi nem vonja el. A buddhizmus vízzel kapcsolódó szimbóluma a lótuszvirág, amely a víz alatt az iszapban gyökerezik, és a víz felszínén nyílik. Az embernek arra kell törekednie, hogy a lótuszhoz hasonlóvá váljék: az iszap jelenti az emberi életet, a víz fölött nyíló virág pedig a megvilágosodást. Más megfogalmazásban: ahogyan a lélek vizeiből áramlatként kiemelkedik a Buddha lótuszvirága, úgy szabadítja föl magát a passzív létezéséből a tudás által megvilágított szellem.
Bodhidharma, az V. században élt (talán első) zen tanító szavaival:
„ Maga az elme a Buddha. Nem beszélek utasításokról, áhitatról, aszketikus szertartásokról mint a víz-és tűz próbák, késekből kirakott körök közötti járás, napi egyszeri étkezés vagy a soha nem alvás. Ezek fanatikus, átmenti jellegű tanítások. Amikor érzékeled a mozgásodat, a csodálatosan éber természetet, akkor tiéd az összes buddhák elméje.”
A buddhista temetési szertartásokban van a víznek szerepe, „szemléltető eszköz jellege”. A szerzetesek és a holttest elé tett csészékbe az egyik pap vizet tölt és engedi, hogy túlcsorduljon és lefolyjon az edények peremén. Eközben a következő szöveget mondják:„Ahogyan az eső megtölti a folyókat és azok az óceánba érnek, úgy a most távozó is érjen útjának végére.”
A zsidó vallásban kötelező rituális tisztaság szabályait a Tóra írja le. A mosakodások a következők lehetnek: kézmosás; kéz–és lábmosás; teljes elmerülés tengerben, tóban, folyóban vagy forrásban. A nőknek a menstruációjuk hetedik napján rituális tisztálkodáson kellett átesniük, valamint szülés után, ha fiút szültek szintén hét nap múlva, ha lányt, tizennégy nap múlva. Ugyanezt a mosdást „mikveh” kell végrehajtani, ha holttestet érintett a hívő és az áttértek beavatásánál is. A papoknak a templomi szolgálatok előtt kezet és lábat kellett mosniuk. A mosakodó medencébe csak frissen húzott, víz tölthető. Tilos olyan vizet használni, amelyet régebben merítettek és a szentelt medencébe előzetes tárolás után kerülne. A vízhez érő edények csak épek lehetnek. A „mikveh” azokból az ősi időkből származik, amikor megépültek az első jeruzsálemi templomok és területükre csak fizikailag tisztán léphetett be a hívők. Mózes III. könyvében olvashatunk a papok felszenteléséről, melynek első mozzanata a vízzel való lemosás. A papoknak a templomi szolgálatok előtt kezet és lábat kellett mosniuk (8;6)”És előállatá Mózes Áront és az ő fiait, és megmosá őket vízzel.” A pusztában vándorló elkeseredett , szomjazó népnek Mózes vizet fakaszt, hogy bizonyítsa, az Úr nem hagyta el kiválasztott népét. (Móz. IV.20;11.)
„És felemelé Mózes az ő kezét, és megüté a kősziklát az ő vesszejével két ízben; és sok víz ömle ki, és ivék a gyülekezet és az ő barmai.” Mózes énekének szavait és a szárazság a szomjúság megszüntetőjéhez, az esőhöz hasonlítja (Móz.V.32;2) „Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon, mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra!”
Az egyiptomi fogságból kiszabadulván a Jordán folyón a frigyládával történt csodálatos átkelés menti meg Izráel népet az üldözők elől. Józsué könyvében olvashatjuk:(3;15-16)
„És mint a láda hordozói a Jordánhoz jutának, és a ládahordozó papok bemárták lábaikat a víznek szélébe (a Jordán pedig az egész aratási idő alatt telve vala) minden ő partja felett): Megálla a víz, a mely felülről foly vala alá, és álla egy rakásban, mely nagy messzire Ádám városánál, a mely Czarthan melett vala; a puszta tengere, a Sóstenger felé aláfolyó víz pedig egészen elfuta és átalméne a nép Jérikhó előtt.”
Amint az előzőekben is olvashattuk, a különböző vallások valamilyen formában, fizikai alakjában vagy metaforaként használják a vizet. A világ egyes tájain fakadó természetes vizek közül jó néhány „csodatévő” tulajdonságokkal rendelkezik.
A folyók, patakok kiinduló pontjai és nem ritkán más kisebb források is, valamint a természetes eredetű kutak már az ókor előtt is szent helyként éltek az emberek tudatában.
Gyakran fűződött hozzájuk az a hit, hogy természetfölötti lények lakoznak bennük és eköré sok történet, legenda szövődött. A fakadó vizek nem egyszer betegeket gyógyítottak meg vagy sebgyógyulásokat gyorsítottak föl és ezért eredő helyükre gyakran olyan tisztelettel tekintettek az eseteket ismerők, mint egy szentélyre. Seneca, római filozófus ezt így fogalmazta meg: „Ahol forrás tör föl vagy víz fakad, ott oltárt kell építenünk és áldoznunk kell.” Ez gyakran így is történt - Senecától függetlenül, sőt őt megelőzően is. Néhány esetben a források és a kutak jóshelyek is voltak. Erre példa a Démeter istennő Patrasban emelt temploma előtti szent forrás, amely csalhatatlan jövendőmondó tükörként volt ismert.
A jósdaként „működő” források, kutak egyben zarándokhelyek is voltak. A kelták nagyon sok forrást használtak gyógyító és spirituális értékeik miatt. Később ezek közül nagyon sokat a keresztény kultúra is csodatévő tulajdonságúnak ismert el, természetesen valamelyik szenthez kapcsolva a történetet. Például a Lourdes-ban található forrás zarándokhely. A hit szerint itt jelent meg Szűz Mária egy Bernadette nevű lánynak és a víz azóta gyógyerővel bír. A Chartes-ban és a Glastobury-ben található szent kutak már a „pogány” időkben is ismertek voltak A hit szerint a kutak némelyike kívánságok teljesítésére volt képes. Magyarországon is él az a hit, hogy ha egy régi kútba fémpénzt dob valaki és közben kíván valamit, kívánsága teljesülni fog.
A forrásokra gyakran tekintettek úgy is, mint a fiatalság, a halhatatlanság, a tudás vizét kibocsátó helyekre. Ezekre is találunk példát a magyar népmese-kincsben. Kínában is jegyeztek fel csodaforrásokat: a Chin dinasztia (265-440) idején élt Wang Ching a Pon Lai-ban és a Lao Shan hegyen lévő forrásokról írt.
A kutak, források gyakran istenségekkel, főként női istenekkel kapcsolódtak össze, akik a bőség, a termékenység, az élet fenntartását szolgálták. Például a babiloni Istár templomaiban gyakran volt csordogáló folyóvíz, amit közeli forrásokból vezettek be.
A Bibliában (János 5;2) olvashatunk a Jeruzsálemi Bethesda gyógyerejű vízéről.
A fent említettek mellett Európa-szerte számos forrás ismert a kelta, római idők óta.
Ezek közül néhány mellett az évszázadok során templom, gyógyfürdő épült és gyakori az ókor óta ismert vizek palackozása is.(Evian, Perrier, San Pellegrino, Kékúti-Theodora stb)
A Budapest alatt fakadó gyógyhatású karsztforrások vizéből néhány fürdőben, ivócsarnokban tölthetünk magunknak. Országszerte találhatók gyógyforrások. Érdemes élni a lehetőséggel és ily módon is kapcsolatba kerülni a természettel.
Testünket a mozgás élteti. A napi rendszeres mozgás. Mint ahogyan naponta eszünk, tisztálkodunk, sminkelünk, alszunk, mozgásra is ugyanilyen rendszerességgel kell időt fordítanunk. Hatása illetve hiánya nem csak a váz-és a mozgatórendszer állapotára hat ki, hanem a keringésre, légzésre, az emésztésre is, a lelki állapotra is. Testünk fizikai károsodása akkor is létrejöhet, ha nem végzünk fizikai munkát. A mozgás hiánya éppolyan hátrányokat okozhat, mint a helytelen terhelés. Az emberi testnek majdnem 800 izma van, jó működésük feltétele, az hogy tudatosan használjuk, edzésben tartsuk őket. A mozgást nem lehet vitaminok, táplálék kiegészítő kapszulák beszedésével, elektromos „fogyasztógépekkel”, kézi masszázzsal, aromás tekercselésekkel, fűzőkkel, szorító harisnyákkal, csodakrémekkel helyettesíteni. Ha ki akarjuk használni, amit a szépségipar és az étrenddel kapcsolatos kutatások, az újként fölfedezett ősi természetes gyógymódok, gyógynövények szakértői ajánlanak, tegyük meg, de ne felejtsük el, ezzel az aktív, napi harmincperces tudatos mozgást nem pótolhatjuk. Ha nincs időnk eljárni uszodába, vagy tornázni, táncolni valahová, keressünk egy olyan mozgásformát, amit otthon is gyakorolhatunk. Ha hetente egyszer tudunk elmenni szakképzett oktató által irányított órára, akkor tegyük meg, és a többi napokra állítsunk össze magunknak otthonra egy edzéstervet. Kérjük meg az oktatót, mutasson meg, vagy diktáljon le pár gyakorlatot, amit tíz perc bemelegítés után egyedül is tudunk végezni. Az oktató, zsírégető, tartásjavító programként árusított videó anyagokkal vigyázni kell, mert gyakran nem elég alapos a kezdő bemelegítés, a levezető nyújtás és az élő tanár visszacsatolásai, javításai nélkül a tapasztalatlan kezdő rosszul rögzítheti a mozdulatokat.
A lényeg a folyamatosságon van, a napi rendszerességen. Ezt a napi rendszerességet nem hasonlíthatjuk össze, és nem válthatjuk ki a nyári szabadság idején végig szörfölt, vagy evezett napokkal és a síelésre szánt téli vakáció aktív óráival. Ugyanakkor a céltudatos napi félórás testedzéssel föl tudjuk készíteni szervezetünket a fizikailag aktív rekreáció ritkább, de intenzívebb alkalmaira.
A hét közben végzett, többnyire a napi teendőkhöz kapcsolódó szinte gépies tevékenységeink (hosszú távú autóvezetés, számítógép kezelése, kisgyerek karon tartása, szoptatása, bevásárló szatyrok cipelése, válltáska, hátizsák féloldalas viselése) megbontják, az egész test harmóniáját biztosító mozgási láncot. A nők egy részénél ehhez még hozzájárul a szűk derekú szoknyák, nadrágok viselése, amelyhez társulnia „kell” a lapos (legalábbis annak tűnő) hasnak. A „be a hasat, ki a mellet”, csinosabbnak, magabiztosabbnak tűnő tartás elérése miatt a feszülő, behúzott hasizmokkal történő légzés azonban csakis felületes lehet. Ugyanis a hasizom összehúzódása a mellkastól elveszi a légzéshez szükséges belső tér egy részét. Belégzéskor a mellkas és a hasüreg közötti rekeszizom szivattyúszerűen működve összehúzódik, lefelé süllyed, hogy teret biztosítson a tüdőnek, és ugyanakkor légnyomáskülönbséget hozzon létre a mellüregben, hogy oda az oxigéndús levegő be tudjon áramlani. A feszesen behúzott hasizmok azonban nemcsak ezt gátolják, hanem a hasüregben lévő belső szervek normális működését is. Érdemes megjegyezni, hogy a negatív stresszre( lásd Selye János és Thomas Hanna munkássága) adott válasz egyik reakciója szintén a hasizmok és a hasüreg izmainak megfeszülése. A hasüregre pszichésen nehezedő nyomás egyik gyakori, sokak által megtapasztalt megnyilvánulása a gyakori vizelési inger. Valószínűleg van olyan emlékünk, amikor egy fontos eseményre várakozva (vizsga, orvosi vizsgálat, találkozó, stb), szinte kiszáradva az izgalomtól, érthetetlen módon már többször is meg kellett látogatnunk a mosdót. Javaslom, hogy ezekben a helyzetekben próbáljunk tudatosan úrrá lenni magunkon és összpontosítsunk hasunkra. Teljes hasi mélylégzéssel próbáljunk meg ellazulni. A hasunkból - a keleti kultúrák szerinti erőközpontból - sugározzunk erőt testünk többi része felé. Lazítsuk el állkapcsunkat és képzeljük el, szinte lássuk magukban, amint a hasunk felől, medencénkből áramlik szét bennünk az életerő, eléri testünk minden pontját és jó kedvvel, bátorsággal, találékonysággal tölt föl minket. Ez az egyszerű gyakorlat nagyon hasznos azoknak, akik tartósan „rossz” stresszben élnek, illetve nehezen tudják azt földolgozni, hajlamosak az aggodalomra, hiszen náluk az állandóan behúzott, hasizmok a székrekedéshez, végbéli visszércsomó (aranyér) kialakulásához is vezethetnek. Az a folytonos hasi feszesség, ami a mellkast az ágyék és a szeméremcsont felé közelíti, átterjed a medence izmaira is, a szeméremcsont és a farokcsont közötti izmokra, a gát izomzatára. A megnövekedett hasüregi nyomás tehát a gát tájékának, közöttük a hímvesszőhöz, illetve a csiklóhoz vezető erek körüli izmoknak a tartós feszülését is okozza, ezáltal gátolva a bennük teljes keresztmetszeten történő keringést, és normális idegműködést, így a szexuális izgalmi állapot fizikai létrejöttét.
Ez csak egy példa (impotencia, frigiditás) a helytelenül rögzült izomműködésre, amely a folyamatosan érkező, romboló hatású stresszre adott „visszavonulási válaszreflexek” egyike. Egy példa, amely évezredekkel ezelőtt szentnek tekintett belső szerveinket érinti, amelyek keresztcsont az os sacrum „szent csont”, által óvott medencében helyezkednek el.( A szaporodás szervei, amelyek az ősi időkben, az anyajogú társadalmakban, évezredeken át központi, szentként tisztelt funkcióval bírtak, hiszen biztosították az emberi lét folytonosságát a földön. Általuk, funkciójuk által az ember hasonlóvá válhatott istenéhez, ő maga is teremtővé válhatott. A termékenységi rituálék, imák célja nemcsak az emberi fizikai szaporodása, hanem az őt ellátó föld termékenységének biztosítása is volt.)
Visszatérve a lelki tényezők (tartós stressz, trauma átélése) által is befolyásolt izomműködéshez: a visszavonulási válaszreflexek hatásának hosszú időn át kitett embereken testtartásbeli torzulás következik be. Ez a torzulás, helytelen póz, a sokszor ismételt helytelen izomműködésnek az eredménye. A fenti tényezők miatt elveszített helyes mozgás tudatos munkával újra tanulható. Ehhez azonban szükséges a tudatos érzékelés, a helyes testkép, a testtudat fokozatos kialakítása, visszaállítása. Hiszen ha képtelenek vagyunk érzékelni az adott izmot, akkor mozgatni sem tudjuk, viszont minél jobban tudjuk mozgatni, annál jobban érzékeljük. Amikor az izmok irányítását, a motoros kontrollt újra visszanyeri az agykéreg, az akaratlagos működések központja, akkor visszaállnak a helyes működések, megszüntethető a fájdalom a mozgásbeli korlátozottság. „…a fokozódódó testi tudatosság egyben a javuló idegrendszeri érzékelést is jelenti az agyban, s ez a növekvő érzékelési tudatosságkéz a kézben együtt jár az izmok akaratlagos irányításával, a motoros kontrollal.” ( Thomas Hanna Izomkontroll 37.o.)
Amint fentebb olvashattuk, a feszesen tartott hasizmok a mellkas légző térfogatára is hatással vannak, pontosabban beszűkítik azt.
Nézzük meg, milyen előnyökkel jár, ha valaki lazán tartja a hasizmait és csak tudatosan alkalmazza megfeszítésüket: Belső szerveinek vérellátása szabad, természetes mozgásaik biztosítottak. Légzésünk mély, belégzés közben a has szabadon tágul előre és oldalra-ez a külső szemlélő számára is látható. A szívműködésre is pozitív hatással van a „teljes tüdős” légzés. (Gondoljunk csak a biológiai órán tanult az oxigén anyagcsere folyamatára, tüdő-szív vérkörre. Az ezt biztosító szervegyüttes, a tüdő és a szív, szinte egy szervként funkcináló szerkezetként látja el sejtjeinken éltető oxigénnel.) A hasi mélylégzés, amelyet meditáció, jóga, tai-csi, hastánc közben automatikusan gyakorolunk tehát szívvédő funkcióval is bír, ezek többek között az alábbiakban nyilvánulnak meg:
képesség a szívverés ütemének a légzés általi szabályozására; a természetes légzési aritmia általi érvédelem: a vér lüktető, pulzáló „érmasszázsa”; nagyobb oxigénfelvétel (oxigénpulzus); nő az artériás-vénás különbség; meghosszabbodnak a szisztolés és diasztolés időtartamok; alacsonyabb vérnyomás; lassabb ütemű szívverés; csökken a szívizom oxigénigénye; javul a kapillárisok működése; megnő a keringő vérben lévő hemoglobin mennyisége; hatékonyabb energiafelhasználás; javul az izomzat vérellátása; stb.
Miről olvashatunk a folytatásban?
Mit tesz a hosszú időn át ható stressz a gerincoszloppal párhuzamosan lefutó izmokkal és a vállal? Hogyan óvhatjuk meg a csigolyáinkat, a köztük lévő porckorongokat? Miért fontosak a medenceövből eredő mozgatóizmok? Mire figyeljenek a várandós mamák és a kisgyermekes mamák gerincük és más izületeik védelme érdekében? A magas sarkú cipő viselése, a helytelen ülés, állás milyen romboló hatásokat gyakorol a gerincoszlopra? Mi a nyolcpontos ízületellenőrzés?