"A magyarországi hastánc-oktatás gyakorlatában a test és az elme szakszerű felkészítése az új mozgássémákra, felméréseink alapján, az esetek nagy százalékában még elmarad. Azonban az oktatóképzés elindulása óta folyamatosan alakul egy olyan hastánc-oktatói réteg, amely már sokoldalúan és speciálisan is képzett, igényes a munkájára, a tanítványaiért felelősséget érez, szakmailag és általánosan is művelt.
Egyelőre azonban még gyakori az, hogy a képzetlen "tanár" a test és a mozdulat kapcsolatának elemzése, tanítása helyett koreográfiákban kapaszkodik meg, blokkolva a tánckészség kialakulásának folyamatát. Mozdulatsorok memorizálását próbálja ráerőltetni a csoportjára, ahol gyakran az alapkészségek sincsenek meg, hiszen nem tudta nekik megtanítani, mert talán azt sem tudja mi az. Ez több hátrányt is okoz. A helytelen, rossz tartással kivitelezett, rögzült mozdulatok lassan-lassan komoly ízületi kopásokat és tartáshibákat okoznak. A fizikai test a szabadság élménye helyett, kötöttség-élményt okoz. Így a tánc kellemetlenségek okozójaként is bekerülhet a köztudatba. A lélek afrodiziákumaként megélhető mozdulatok, a fizikai az alkotás-élmény elmarad, elvész a tánc, mint örömforrás. Ha az oktató nem képzett a mozgás és a tanulás és a mozgástanulás terén, összetéveszti a vizuális-motoros memóriát a tánctudással, így tanítványai elől elveszi az esélyt azoknak a jártasságoknak a megszerezésére, amelyek az önálló, a zenére felelő improvizatív tánchoz vezetnének. A táncórán a felkészületlen tanár és a felkészítetlen test a mozdulatok - genetikai adottságainknál fogva - lehetséges repertoárját leszűkíti, azaz a tánc a tudatosan felkészített test nélkül nem lehet olyan áramló és lendületes, olyan kifinomult, kifejező, amilyennek lenni kellene. Tehát nem csak a test és a lélek, hanem az esztétikum is sérül, bár ez nem fáj.
A Tudatos mozgás művészete című könyv kiváló segédeszköz azoknak a tánctanároknak (bármilyen műfajban is dolgoznak), akik igényesek a tánctanulás alapját adó testképzésre. Azok a tánctanulók is sikerrel forgathatják a könyvet, akik szeretnék kezükbe venni fejlődésüket, tudatosan szeretnének mozogni. A könyv a dvd melléklettel együtt otthoni gyakorlásra, fejlesztése kiválóan alkalmas, azoknak is, akik nem tanulnak táncot, csak éppen szakszerűen vezetett foglalkozáson szeretnének részt venni - saját otthonukban."
Aziza

Lemhényiné Tass Olga: A tudatos mozgás művészete. Gimnasztika, művészi torna, mozdulatművészet a testi-lelki-szellemi egészségért + DVD
5.700,- Ft helyett 4.500,- Ft
Megrendelhető:
Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
20 4904080
A kiadó előszava: Az olimpiai arany-, ezüst és bronzérmes tornásznő könyvének célja, hogy továbbítsa a művészi torna mozgásanyagának, módszerének régi és új értékeit, figyelve az anatómia- és edzéselmélet információit, felkeltse az érdeklődést mindazokban, akik a szép és természetes mozgások útján szeretnének eljutni izomerejük, állóképességük, hajlékonyságuk fejlesztéséhez, testük és szellemük karbantartásához és alkatuk formálásához.A könyvhöz DVD-melléklet tartozik, amelyben a teljes mozgásanyag Tass Olga vezetésével bemutatásra kerül.